Mobil

Újabb hatalmas rekord várható az iPhone-tól

Rengeteg kritika éri őket, ennek ellenére világszerte igen komoly érdeklődés mutatkozik az almás mobilok iránt.

Gene Munster, a Piper Jaffray elemzője úgy véli, hogy az Apple jó úton halad a felé, hogy az idei esztendő utolsó negyedévében eladjon minimum 56,7 millió iPhone-t, de az is benne van a pakliban, hogy a vállalat több mint 62,7 milliós eladott mennyiséggel fogja zárni a 2014-es évet. Összehasonlításképp, az Apple a tavalyi év utolsó három hónapjában még “csak” 51 millió okostelefont adott el.

Emlékezetes, hogy az amerikai vállalat szeptember elején jelentette be a tavalyi iPhone 5s utódját, a 4,7 colos kijelzővel szerelt iPhone 6-ot, illetve annak 5,5 colos képmegjelenítővel szerelt nagytesóját, az iPhone 6 Plust. A két új készülék már rögtön az első hétvégén új rekordot ért el, hiszen ez alatt a néhány óra alatt több mint 10 millió példányt értékesítettek belőlük. Ráadásul a hatalmas népességű Kínában csak a múlt héten kezdődött meg a forgalmazás, és ebben az országban már az előrendelések száma is meghaladta a 20 milliót.

Magyarországon október utolsó napján kezdődik meg a hivatalos forgalmazás – október végétől a világ 69 országában lesz kapható az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus, az év végén pedig már több mint 115 országban lesz forgalomban a két telefon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik