Mobil

Bestiális új mobillal készül a Sony

Ebbe a vadonatúj okostelefonba mindenből a lehető legjobbat pakolja a gyártó.

A Sony szeptember elején jelentette be a nemrégiben általunk is alaposan letesztelt Xperia Z3-at, mely jelenleg a japán cég legnagyobb tudású csúcskészüléke. Az Xperia Z3 a tavasszal érkezett Xperia Z2-t váltja, azonban a még tavaly júniusban bejelentett Xperia Z Ultra phablet mind a mai napig nem kapta meg az utódját.

Ezzel kapcsolatban most azonban remek hírrel szolgálhatunk, ugyanis állítólag érkezőben van az Xperia Z3X, mely nem más, mint az említett Xperia Z Ultra szellemi örököse. Érdekesség, hogy a 6,4 colos érintőkijelző némileg kisebbé vált, egész pontosan 6,2 colossá, felbontása viszont 1920×1080 pixelről (Full HD) 2560×1440 pixelre (QHD) nőtt. A hatalmas felbontású displayt a Qualcomm igen komoly tempót diktáló 64 bites csúcs-chipsete, a Snapdragon 810 táplálja.

Az abszolút felsőkategóriás Snapdragon 810 (MSM8994) a már jól ismert big.LITTLE architektúrára épül, és található benne egyrészt négy darab Cortex-A57 processzormag, másrészt pedig négy darab Cortex-A53 mag. Ezek a processzormagok mintegy 25-55 százalékkal gyorsabbak az elődeiknél, miközben a fogyasztásuk 20 százalékkal alacsonyabb. Ez utóbbi nagyrészt annak köszönhető, hogy a Qualcomm immár nem 28, hanem 20 nanométeres gyártási technológiával készíti az új chipsetet. A chipsetben egyszerre akár mind a nyolc mag is működhet, azonban megkötés, hogy a két csoportban lévő magoknak csoportonként azonos frekvencián kell üzemelniük. A grafikusgyorsító feladatait a vadonatúj Ardeno 430 tölti be, mely 30 százalékkal gyorsabb az Adreno 420-nál, és körülbelül 80 százalékkal gyorsabb a jelenleg széles körben használatos Adreno 330-nál.

Az Xperia Z3X már nem 3 GB, hanem 4 GB RAM-ot kap, ezenkívül pedig említést érdemel még a 2/3 colos méretű, 22,1 megapixeles felbontású ívelt képszenzorra épülő főkamera, melynek optikája állítólag f1,2-es brutál fényerővel bír. Bízzunk benne, hogy az előzetes információk valós alapokon nyugszanak, és a Sony hamarosan tényleg elő fog rukkolni egy ilyen elképesztő készülékkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik