Mobil

Mától kapható a Samsung Galaxy Note 4

A legújabb Samsung phablet a vártnál hamarabb debütál a boltok polcain.

A Samsung szeptember elején, a berlini IFA szakkiállításon leplezte le a tavaly érkezett Galaxy Note 3 sokak által várva várt utódmodelljét, a Galaxy Note 4-et. Az egy ideje már több országban is előrendelhető készülék kereskedelmi forgalmazása az eredetileg tervezettnél némileg hamarabb, már a mai napon megkezdődik. A Note 4 első körben a gyártó hazájában, Dél-Koreában vásárolható meg, ahol is átszámítva mintegy 222 ezer forintot kérnek el az újdonságért. Az új phablet hamarosan az egész világot, így többek közt hazánkat is le fogja támadni: a Samsung ígérete szerint október végén már több mint 140 országban lesz kapható a Note 4, melynek európai listaára 699 euró (217 ezer forint).

Az elődjénél minden irányban hajszálnyival nagyobb és néhány grammal nehezebb Galaxy Note 4 előlapjára egy változatlanul 5,7 colos képátlójú Super AMOLED érintőkijelző került, melynek felbontása azonban jelentősen megnőtt. A mai elvárásoknak megfelelően QHD, vagyis 2560×1440 pixeles felbontású display nem kevesebb mint 515 ppi-s pixelsuruséggel bír (Note 3: 386 ppi), a kontrasztarány gyakorlatilag végtelen és a betekintési szögek is hatalmasak. A kijelzőt 2.5D Gorilla Glass 3 borítja, melyhez hasonló megoldást először a jó öreg Nokia N9-en láthattunk. Természetesen megújult az S Pen is, mely immár nem 1024, hanem 2048 különböző nyomásszintet képes érzékelni, és ezáltal jelentősen javult a használhatósága.

 

A megfelelő számítási teljesítményről kiviteltől függően egy négymagos Snapdragon 805-ös vagy egy nyolcmagos Exynos 5433-as chipset gondoskodik – a RAM 3 GB kapacitású, a 32 GB flashmemória pedig microSD kártyákkal bővíthető. Az akkumulátor kapacitása csak minimális mértékben nőtt, 3200-ról 3220 mAh-ra, azonban a Samsung szerint az új Note így is több mint 7,5 százalékkal hosszabb ideig használható egy feltöltéssel, mint az elődje. Az f1,9-es fényereju frontkamera 3,7 megapixeles felbontású és immár Wide Selfie felvételek is készíthetők vele, a 16 megapixeles ISOCELL szenzorral szerelt hátsó kamera fő újdonsága pedig az optikai képstabilizátor. A négyféle színváltozatban készülő telefon oldalán valódi fémkeret található, a hátlapot pedig bőrhatású muanyag borítja. Az LTE Cat. 6 villámgyors mobilnetes élményt biztosít, ezenkívül pedig említést érdemel még az Android 4.4.4 operációs rendszer, a megújult UI, illetve a jelentősen továbbfejlesztett többablakos üzemmód.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik