Nagyvilág

Hazavitték a WC-ből kimentett babát

baba, csecsemő, inkubátor, újszülött, kínai baba (baba, csecsemő, inkubátor, újszülött, kínai baba)
baba, csecsemő, inkubátor, újszülött, kínai baba (baba, csecsemő, inkubátor, újszülött, kínai baba)

Nem indítanak eljárást az anya ellen, azt állítja, baleset volt.

Az inkubátora nyomán 59-es babának nevezett 2,8 kilogrammos gyerek komoly sérülés nélkül megúszta, hogy egy 10 centi átmérőjű csőből mentették ki megszületése után, Kínában. Pár nappal a történtek után haza is engedték. Az anyja, a nagyszülők és a valószínűsített apa mentek be a kórházba a csecsemőért.

Közben kiderült, hogy a 22 éves anya szólt a ház gondnokának, hogy egy „macskanyávogásra emlékeztető” hang hallatszik a cső egyik negyedik emeleti fordulójából. Azután hívták ki a rendőrséget és a tűzoltóságot.

A vezetékbe szorult pici gyereket csövestül vágták ki majdnem egy órán keresztül, majd csaknem két órán át tartó, fűrésszel és csipeszekkel végzett „műtéttel” szabadították ki. A mama másokkal együtt aggódva nézte végig a házbeli mentést, de senki nem fogott gyanút.

A rendőrség megállapította, hogy a nő kezdetben félelemből maradt a háttérben, majd miután bérelt szobájában gyanús vérnyomokat és gyerekjátékokat találtak, bevallotta, hogy ő az anya. Azt állította, hogy a csecsemő, akit részben még méhlepény borított, eltűnt a hagyományos vécé vezetékében, és hiába próbált utánanyúlni.

Azt is elmondta, hogy egy rövid kapcsolat után lett terhes, de állapotát eltitkolta a családja elől és környezetében; bő ruhákban járt, hasát lekötötte.

A nő hajadon, a vele a kórházba érkezett férfi apasági vizsgálatot kért. Mint nyilatkozta, amennyiben bebizonyosodik, hogy ő a gyerek apja, kész a családot támogatni.

A hatalmas belföldi és nemzetközi visszhangot kiváltott eset kapcsán Kínában több százezer blogbejegyzés született. Mivel a többség rendkívül indulatosan ítélte el az anyát, vélhetően ez is indokolta, hogy nevét, személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra. Voltak olyanok is, akik örökbe fogadták volna a gyermeket, mások ruhát, tejport vittek a kórházba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik