Nagyvilág

Rendőrt hívott, mert idegesítette az anyja

igazoltatás (igazoltatás, rendőr, )
igazoltatás (igazoltatás, rendőr, )

Az amerikai hatóságok viszont a tinit tartották elviselhetetlennek.

A 19 éves Vincent Valvo azután tárcsázta a segélyhívót, hogy anyja csúnyán beletaposott piciny lelke virágoskertjébe. Nem tetszett neki, édesanyja milyen stílusban beszélt vele – panaszolta a vonal túlsó végén jelentkező diszpécsernek, aki cserébe arról értesítette, hogy a 911 segély-, de nem lelkisegély-szolgálat.

Azonban úgy tűnik, a floridai fiatalember nem tudott kihez fordulni fájdalmával, s ezért másodszor is beütötte azt a legrövidebb telefonszámot, ahol tudta, hogy kiöntheti a lelkét.

A hatóságok érezhették, hogy tényleg nagy a baj, ezért a személytelen telefon helyett egyből a helyszínre küldtek néhány járőrt, akik – nyilván azért, hogy megmentsék a zsarnok anyától – egyből be is vitték az őrsre a szegény gyereket. A segélyhívó szám nem rendeltetésszerű használatáért rácsok mögé került ifjú ötszáz dollár óvadékért cserébe térhetett haza (gonosz mostohájához).

Persze nem ez az első alkalom, hogy valaki nem teljesen érti a segélyhívó lényegét. Ugyancsak amerikai eset, hogy a 911 tárcsázásával valaki sajtburgerhez vagy épp cigarettához akart hozzájutni; de arra is volt már példa, hogy egy férj a feleségére hívta rá a rendőröket, mert az nem hagyta őt facebookozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik