Média

Tizenegy videóban a Hír TV viharos története

Bordás Gábor
Bordás Gábor

újságíró. 2018. 08. 01. 15:10

Pár perc alatt lezavarták a Fidesz hatalomátvételét a Hír TV-ben, Kálmán Olgának azon melegében felmondtak, a Szabadfogás felvételét lefújták, a műsor résztvevőit a kormány kedvenc biztonsági cége, a Valton emberei kísérték ki az épületből, a 2015 előtti állapotok visszaállítása jelenleg is tart.

Bár sokan arra tippeltek, hogy Simicska Lajos visszavonulója után a kormány sóval hinti majd be a NER-ben árulónak tartott tévét, a jelek szerint inkább visszaterelik a flottába a Fidesz-média egykori zászlóshajóját, így a „közszolgálati” csatornák mellett, a TV2-vel és az azonos profilú Echóval immár három országos kereskedelmi televízió áll a kormány irányítása alatt, a Hír TV története pedig újabb fordulatot vesz.

A hatalomátvétel napja a Hír TV-ben: a G-nap előtti állapotot kell visszaállítani
A Hír TV korábbi húzónevei nélkül, a NER bejáratott embereivel folytatja a munkát a Hír TV. Percek alatt vette át az irányítást a NER Simicska Lajos egykori csatornájánál.

Orbán Viktornak már a kilencvenes években is az egyik legfontosabb célja volt egy jobboldali médiabirodalom kiépítése, illetve a baloldali médiatúlsúly megszüntetése. A Fidesz 2002-es választási veresége után még azt javasolta, hogy hozzanak létre két egyenrangú közszolgálati csatornát, amelyek közül az egyiket a polgári erők, a másikat a kormány irányíthatná, ám miután ez az ötlet süket fülekre talált, 2003 januárjában elindult a Hír TV. Első vezetője az Orbán-kormány korábbi szóvivője, Borókai Gábor volt, őt egy rövid időre Fazekas Csaba, majd 2004. októberétől a most visszatérő Liszkay Gábor váltotta.

A magát konzervatívként definiáló csatorna első igazán nagy dobása a tévészékház ostromának közvetítése volt. Az őszödi beszéd hatására kulminálódó történéseket egyedül a Hír TV adta végig élőben, amivel több mint egymillió magyarországi nézőt vonzott a képernyőhöz, felvételeit a világ legnagyobb hírcsatornái is átvették. A Hír TV-t ugyanakkor számos bírálat is érte az események elfogult tolmácsolása miatt, a csatorna riportere például forradalomnak nevezte és 56-hoz hasonlította a történteket.

A csatorna aztán a székházostromot követő zavargások, így az október 23-ai tüntetés és rendőrattak közvetítésében is élen járt.

Emblematikus momentum volt ebben az évben az is, amikor a liberális gondolkodású Hajós András a Hír TV-ben szólította fel lemondásra Gyurcsány Ferencet. „Azért itt akartam elmondani, hogy mindenki értse, mekkora tétje van a mondandómnak” – fogalmazott Hajós.

Bár a csatorna politikai elkötelezettségéhez kétség sem férhetett, magazinosabb műsoraiban rendre feltűntek a másik oldalhoz sorolt kulturális szereplők is, ilyesmi az Echo TV-ben már nem nagyon fordul elő. Viszont már akkor is mindig jó barátként fogadták a fideszes politikusokat, élükön Orbán Viktorral.

A pártérdekeket szolgáló közéleti csatorna munkatársai ugyanakkor gyakran kerültek olyan helyzetbe, hogy interjúalanyuk kiosztotta őket. Az alábbi, a 2010-es választás éjszakáján készült felvételen ezt éppen Morvai Krisztina teszi, aki akkor még jobbikosként kritizálja élesen a fideszes Hír TV-t. A sors furcsa fintora, hogy mire a csatorna már nem támogatta a kormánypártot és közelebb került a Jobbikhoz, Morvai éppen ellenkező pályát járt be.

Négy évvel később Gyurcsány Ferenc is jól beolvasott az őt Simon Gábor korrupciós ügyéről kérdező riporternek.

Aztán eltelt egy év, és a Hír TV élete fenekestül felfordult. A csatorna tulajdonosa, a Fidesz egykori pénztárnoka és a NER gazdasági pillére, Simicska Lajos kirobbantotta a G-napot, ami a jobboldali médiában is kenyértöréshez vezetett. A Hír TV csapatának egy része átvitorlázott az akkor már terebélyes kormánymédia valamelyik szegletébe, a legemlékezetesebb távozást talán a Célpont stábja produkálta.

A Hír TV innentől kormánykritikus csatornává változott, baloldalra sorolt médiaszemélyiségek is érkeztek, így Vona Gábor már  Kálmán Olga műsorából üzent Orbán Viktornak,

Kiss Tibor pedig Veiszer Alindánál mondhatta el versét a varangykirályról.

Mindeközben fideszes politikus már nemigen tette be a lábát a Hír TV stúdiójába, riportereit pedig fake news-t kiáltva rázták le magukról. Míg a G-nap előtt két nappal a csatorna még egy félórás interjút sugárzott a miniszterelnökkel, tavaly már ezt a gunyoros anyagot adta le Orbán-interjú címén.

A tévé munkatársain csattanó megjegyzések persze megmaradtak, csak immár a másik oldalról érkeztek, itt például Mészáros Lőrinc titulálja rabszolgatartó társadalomnak  a Hír TV-t.

A legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, nem tudja, lehet-e még a visszaút onnan, ahová a Hír TV eljutott. Úgy tűnik, a kérdés eldöntetett, habár az új vezetőség egyelőre azt közölte: a 2015 előtti állapotokat kell visszaállítani, különben bezárják a televíziót.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.