Média

Rényi Ádám az ACG-nél

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 05. 10. 10:07

Korábban a témában:

Az ACG Pro senior stratégiai tanácsadójaként folytatja karrierjét Rényi Ádám, aki nemrég távozott az Uniomediától.

A 41 éves szakember francia és kommunikáció szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Karrierjét újságíróként kezdte, dolgozott többek között a Playboy főszerkesztő-helyetteseként is, majd különböző kereskedelmi tévécsatornák – köztük a Viasat3 és TV2 – kommunikációjáért felelt. 2007-től három éven át az RTL kommunikációs igazgatója is volt.

Az Uniomediától – ahol számos díjnyertes kampány fűződik nevéhez ­– februárban csaknem négy év után távozott. Új pozíciójában az ACG Pro ügyfeleinek üzleti céljait és márkaépítését segíti stratégiai tanácsaival.

Örülök, hogy Ádám személyében sokszínű tapasztalattal, mély szakmai tudással és széles kapcsolatrendszerrel rendelkező kollégát üdvözölhetünk a csapatunkban. Biztos vagyok benne, hogy leigazolása jelenlegi és leendő ügyfeleink számára is hozzáadott érték lesz

– mondta el Mentes Endre, az ACG Pro ügyvezető igazgatója.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.