Média

Vezérigazgatót vált a Ringier Axel Springer Magyarország nyomdája

Szlancsik János
Szlancsik János

Május elsejétől Szlancsik János veszi át a Ringier Axel Springer Magyarország (RAS) médiavállalat által működtetett kecskeméti Szilády Nyomda Kft. vezetését Futó Imre jelenlegi ügyvezető igazgatótól, közölte a RAS.

Az április végével nyugdíjba vonuló Futó Imre több mint 25 évig vezette a Ringier Axel Springer Magyarország és jogelődjei nyomdáját: 1992 márciusában került az akkor még Déli Nyomda Kft. élére, amely a jelenlegi médiavállalat elődje, az Axel Springer Budapest lapjait nyomta. Helyetteseként szintén 1992-től segíti munkáját a májustól ügyvezetővé előrelépő Szlancsik János, akihez elsősorban műszaki fejlesztési és operációs felelősségi körök tartoztak mostanáig – tudatta a médiavállalat.

Ezúton is köszönöm Futó Imrének több évtizedes lelkiismeretes és lojális munkáját és a legjobbakat kívánom neki nyugdíjas éveire. Örülök, hogy az új ügyvezető igazgató, Szlancsik János vezetésével megőrizhetjük a magas szintű nyomdatechnikai szaktudás folytonosságát, hiszen elődjéhez hasonlóan ő is úgy ismeri nyomdánkat és a gyártási folyamatainkat, mint a tenyerét

– mondta el Bayer József, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezető igazgatója.

A jelenleg mintegy 40 fős létszámmal működő nyomda végzi a Ringier Axel Springer Magyarország egyes print termékeinek – a Blikk napilap, TV műsorújságok és rejtvénylapok – gyártási, kivitelezési munkálatait.

Kiemelt kép: Szlancsik János, a leendő ügyvezető. Fotó: RAS

A Neo Interactive irodája Budapesten
Ügyvezetőt vált a Neo Interactive
Soós Gergelyt Benda Gergely váltja az egyik legrégebbi hazai digitális reklámügynökség élén.
dr. Fazekas Ildikó, az ÖRT főtitkára. Fotó: Fotó: Pál Anna Viktória, 24.hu
Magyar szakember az EASA csúcsvezetőségében
Ismét beválasztották az Európai Önszabályozó Reklámtestület (EASA) csúcsvezetőségébe Fazekas Ildikót, a magyar Önszabályozó Reklám Testület főtitkárát.
Demeter Zsófia, az R-Time új értékesítési igazgatója 2018 májusától
Vezetőváltás az RTL Magyarország reklámcégénél
Új értékesítési igazgatót nevezett ki az R-Time, az RTL Magyarország reklámértékesítő háza. Az új vezető a tévé mellett digitális területtel is foglalkozik majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik