Média

Magyar haditudósító jutott be Észak-Koreába

Novák András, az ATV haditudósítója Észak-Koreában
Novák András, az ATV haditudósítója Észak-Koreában

Egyéves előkészítő munka eredményeként sikerült bejutnia a világ egyik legfélelmetesebb és legszürreálisabb országába, a szigorúan zárt Észak-Koreába az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorának, illetve egészen pontosan a Novák András haditudósító vezette stábnak. A stáb egy héten át forgatott a 22 milliós országban, ahol a lakosság 90 százaléka semmilyen külföldi hírhez nem juthat hozzá, kizárólag az államilag ellenőrzött, propagandát közlő médiumokból tájékozódhat, és nem tarthatnak kapcsolatot idegen országok lakóival.

Az ATV stábját az egyhetes forgatás alatt mindenhová katonák kísérték, egyetlen percig sem lehetettek őrizet nélkül. A stáb történelmi időszakban juthatott be Észak-Koreába, hiszen a forgatások alatt az ország már készülődött az észak-koreai és dél-koreai elnökök mai csúcstalálkozójára, amire ma került sor: Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője történelmi lépést tett, amikor a háború óta elsőként átlépett Dél-Koreába a demarkációs vonalon, majd ott békemegállapodást kötött Dél-Koreával. Novák Andrásék jártak Panmindzson határfaluban is, ahol a csúcstalálkozó zajlik.

Szürreális jelenetek, Kim Dzsongun kézen fogva lépkedett a dél-koreai elnökkel
Ő az első észak-koreai diktátor, aki átlépte a demarkációs vonalat.

Bő egy éve kezdtük el a szervezést, hogy bejuthassunk a világ legelzártabb országába, ahol 7 éve járt utoljára magyar újságíró. Minden lépésünket figyelték, egyetlen percre sem hagytak minket magunkra. Az országban nincs internet, nem lehet telefonálni sem. Az ország teljes hírzárlat alatt van, figyelnek, nehogy olyan információ jusson el az észak- koreai néphez, amit nem az állami propagandamédiából tudnak. Eddig 120 országból tudósítottam a televízió nézőket, de soha, sehol nem voltunk ilyen  megfigyelés alatt, ilyen szigorú körülmények között. Mindezekkel együtt hatalmas élmény volt az egy hetes forgatás.

– mondta Novák András haditudósító.

Az egyhetes forgatásról készített riportot az ATV vasárnap este, a 19 órakor kezdődő Heti Naplóban fogja megmutatni.

Mitől lett ennyire szívélyes Kim Dzsong Un?
Ajándékkal, szép szavakkal és nagy ígéretekkel érkezett Kim Dzsong Un a két korai vezető történelmi találkozójára, ahol az észak-korai diktátor nemcsak a két ország közötti békét, hanem a határok eltűnését is megjövendölte.

Kiemelt kép: Novák András, az ATV haditudósítója Észak-Koreában

Ajánlott videó

Olvasói sztorik