Média

Átadták az idei Pulitzer-emlékdíjat

24.hu
24.hu

2018. 03. 12. 20:16

Idén Földes András, az Index riportere nyerte el az idei Pulitzer-emlékdíjat. Földes a menekültkérdéssel foglalkozó videós riportjáért kapta az elismerést, de tudósított többek között az Iszlám Állam elleni háborúból, Irakból, készített interjút egy ISIS által megerőszakolt nővel, helyszíni riportot a német integrációról és a magyar kormány által felállított tranzitzónákról és a libanoni menekülttáborokról is – derült ki az Index tudósításából.

Mester Ákos, a 168 Óra volt főszerkesztője életműdíjat kapott a kuratóriumtól.  Mester Ákos 1989-től, 27 éven át volt a 168 Óra főszerkesztője, 2016 márciusában mondott le az akkoriban éppen tulajdonosváltáson átesett lap éléről.

A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben a magyar származású Paul A. Fábry és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselő számára Joseph Pulitzer magyar származású amerikai sajtómágnás családjának kizárólagos engedélyével. A kuratórium elnöke Sipos Lajos, tagjai Bárándy Péter, Győrffy Miklós, Javorniczky István, Kepes András, Martin József és Rangos Katalin.

Tavaly Brückner Gergely, a Figyelő akkoriban távozó főmunkatársa (ma már az Index munkatársa) és Horvát János televíziós újságíró kapott hasonló elismerést.

Csikesz Erika
Távozik a Sláger FM vezérigazgatója
Csikesz Erikát Ürge Dezső váltja Budapest leghallgatottabb kereskedelmi rádiójának élén.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Szkopje, 2018. október 5.
Nikola Gruevszki volt  macedón miniszterelnök a macedón fellebbviteli bíróságra érkezik Szkopjéban 2018. október 5-én. A bíróság megerõsítette a Gruevszki ellen hivatali visszaélés miatt kiszabott kétéves börtönbüntetést. A politikust májusban ítélte el egy szkopjei bíróság amiatt, hogy miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a gyõztesnek kihirdetett autókereskedõ utólag jutalékot fizetett neki, illetve õ maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. (MTI/EPA/Georgi Licovszki)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.