Média

Díjat kapott a Gázszerelőt Felcsútra

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) tegnap adta át az idei Sándor Imre PR-díjakat. A legsikeresebb pályázatok egyike lett a K&H Bank Gázszerelőt Felcsútra! című kommunikációs kampánya, mely egy szavazással indult, ahol az emberek elmondhatták, milyen üzletet, szakembert hiányolnak a környékükről, és többek között Alcsútdoboz és Felcsút lakói is szavazhattak, így derült ki, hogy a világhírű gázszerelőből lett milliárdos polgármester-nagyvállalkozó, Mészáros Lőrinc településén, gázszerelőből és zöldségesből is hiány van. A bank  az ország számos településéről készített egy átfogó térképet annak érdekében, hogy vállalkozások indítására inspirálja a vállalkozókat, illetve megmutassa, hol, mire lenne szükség, illetve hogy ezáltal is leendő ügyfeleket szerezzen. A kampányt, ami meglehetősen nagy médiavisszhangot eredményezett, a bank az LA Communications ügynökség segítségével valósította meg.

Most lenne igazán szükségünk rengeteg Mészáros Lőrincre
Átlagosan közel ezer lakás jut egyetlen gázszerelőre. Szinte esélytelen a fűtési szezon előtt ráérő szakembert találni.

Az MPRSZ  ugyancsak kommunikációs kategóriában díjazta az Álljon meg egy novellára című pályázatot is, melyet a JCDecaux Hungary közterületi reklámcég megbízásából valósított meg az Uniomedia Communications. A kezdeményezésről mi is beszámoltunk korábban, ugyanis sokan felfigyeltek rá, amikor novellák kerültek ki a BKK megállókba.

buszmegálló jcdeacux novellapályázat
Novellák kerülnek a BKK-megállókba
Ötperces magyar és angol nyelvű novellák kerülnek ki Budapest számos busz- és villamosmegállójának utasvárójába.

Ugyanebben a kategóriában kapott Sándor Imre PR-díjat a Kontroll alatt a Vércukorszint című pályázat is, melyet a Sanofi megbízásából szintén az Uniomedia készített. Hírnévmenedzsment kategóriában egyetlen díjazott lett, a Rendi.hu nevű takarítós startup szolgáltatás Rend lett a Rendi házán című pályázata, amit a Sakkom Interaktív valósított meg.

A PR Szövetség versenyén idén tizenöt pályázó összesen huszonöt projektje indult el, tizenegy pályamunka jutott a döntőbe, ezek közül választották ki a három győztes kommunikációs kampányt és az egyetlen hírnévmenedzsment munkát.

A díjat arról a Sándor Imréről nevezték el, aki a hazai kommunikációs iparág egyik elméleti megalapozója, a Corvinus Egyetem Média, Marketingkommunikáció és Telekommunikáció Tanszékének korábbi vezetője volt. Az elismerést az MPRSz immáron hatodik éve ítéli oda a pr-szakma legjobbjainak, a munkákat egy öttagú szakmai zsűri értékeli az alapkoncepció, a szakmai eszköztár kiválasztása, a kommunikációs üzenetek megfogalmazása, az újszerűség, a megvalósítás gondossága és az eredmények bemutatása alapján.

A Sándor Imre PR-díj idei díjátadója
A Sándor Imre PR-díj idei díjátadója

Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek sorába illően ismét szép számban indultak az MPRSZ pr-díjáért, bízunk benne, hogy ez tendencia kitart a jövőben is. Idén is érdekes megvalósításokkal találkozhattunk, melyek közül 11 pályázat került a döntőbe, ám a kommunikációs szakma különböző területeiről érkező szakemberek számára a négy díjazott nyújtott kiemelkedőt

– mondta el a zsűrizés tapasztalatait összegezve R. Kovács Dániel, a Sándor Imre PR-díj zsűri elnöke, az MPRSZ elnökségi tagja, a Front Page Communications ügyvezetője. A zsűri tagja volt még Bodó Teodóra a Provident Pénzügyi Zrt., Vállalati és Kormányzati Kapcsolatok Igazgatóság vezetője, Bruck Gábor a Sawyer Miller Group vezetője, Maczelka Márk a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője és Puskár Krisztián, a Kreatív című szakújság szerkesztője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik