Média

Folytatódott a lejtmenet a médiában

csend, adás, média Fotó: Bielik István
csend, adás, média Fotó: Bielik István
Folytatódott a médiavállalatok profittermelő képességének 2014 óta tartó csökkenése, miközben a hazánkban működő médiacégek árbevétele, tőkeereje egyébként is messze elmarad a hazai gazdaság egyéb nagy szereplőitől, derül ki a Whitereport Financial friss statisztikáiból.

A top100 hazai médiavállalatok összesített éves nettó árbevétele az előző évihez képest 2-3,5 százalékkal növekedett 2016-ban (terjesztési, reklám- és egyéb bevételekkel együtt, közszolgálati médiumok nélkül). Ez összesítve 260, korrigáltan 265 milliárd forint árbevételt jelentett. A hazai médiacégek árbevétele, tőkeereje ugyanakkor messze elmaradt a hazai gazdaság egyéb nagy szereplőitől, a médiavállalatok profittermelő képessége pedig a reklámadó 2014-es bevezetése óta folyamatosan csökkent. Többek között ezt a megállapítást teszi a médiapiac aktuális állapotát bemutató Whitereport Financial 2017 szeptemberi frissített adatokat tartalmazó jelentése.

Az összefoglaló alapján a top 100 médiavállalat kétharmada tudta növelni árbevételét 2016-ban 2015-hez képest. A növekedés mértéke igen nagy szórást mutatott. Az átlagosnál nagyobb növekedésre 14 médiavállalat volt képes. Az alábbi ábrán az is látható, hogy a legnagyobb árbevétel-növekedést az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos érdekeltségében lévő TV2 könyvelhette el a magyar médiaszektorban.

A legnagyobb árbevételnövekedést elérő médiavállalatok. Forrás: Whitereport
A legnagyobb árbevétel-növekedést elérő médiavállalatok. Forrás: Whitereport

Az alábbi ábrából ugyanakkor az is kiolvasható, hogy a top 100 magyarországi médiavállalatok üzemieredmény-totálja jelentősen csökkent.

Aggregált eredmények. Forrás: Whitereport
A top 100 hazai médiavállalat aggregált eredményei. Forrás: Whitereport

Hasonló tendencia figyelhető meg ebből az ábrából is.

További fontos jellemzője a médiaszektornak, hogy még mindig a print és a televíziós vállalatok adják a médiaszolgáltatói árbevételek 74 százalékát, vagyis azok a szegmensek, amelyek mind fogyasztói, mind hirdetési bevételre alapozhatnak.

Sok-sok pici és kevés nagy

A jelentése szerint a hazai médiavállalatok struktúráját illetően továbbra is igaz, hogy kevés nagy szereplő működik, hiszen 15 milliárd forint feletti éves nettó árbevételű cég mindössze négy volt (nem cégcsoport, hanem önálló cég szintjén). Összárbevételben a legnagyobb a közepes méretű vállalatok csoportja. A top100 médiacég közel fele azonban 600 millió forint alatti éves nettó árbevétellel működik – ehhez hozzátéve a Whitereport-adatbázisból a további körülbelül ezer médiavállalatot, amelyek 259 millió forint alatti éves nettó árbevételükkel nem tudtak bekerülni a top100-ba, látható, hogy a médiaszolgáltató mikrovállalatok száma és kitettsége igen nagy, versenyképessége – külön-külön pedig – igen alacsony.

A 15 legnagyobb médiavállalat mindegyike 4 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkezett 2016-os pénzügyi adataik szerint. A médiavállalati „bajnokok ligájába” nem került be rádió, közel fele azonban lapkiadó, a legnagyobbak pedig mozgóképvállalatok: televíziós vagy mozicégek. A legnagyobbak utolsó harmadába két köztéri reklámcég került, és csupán egyetlen online médiaszolgáltató került a listába a hazai szereplők közül.

A Whitereport teljes, alább lapozható formában elérhető jelentésében további érdekes adatok is találhatók a hazai médiaszektor állapotáról.

A WhiteReport Financial Gyorsjelentés 2013 óta jelenik meg évről-évre. A mostani jelentés elkészítésekor többek között a médiavállalatok 2016-os pénzügyi évére vonatkozó, 2017 májusi publikált beszámolóit vették alapul.
Új csatornát indít a Story TV tulajdonosa
Átnevezik a Story4, a Story5 és a Galaxy Tv csatornákat, és Film4 néven indítanak egy negyedik csatornát – jelentette be Borsány-Gyenes András.
Kiemelt kép: Bielik István, 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik