Média

A Magyar Lapkiadók Egyesülete segítséget ajánl a médiavállalatoknak

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) csütörtökön bejelentette, hogy segítséget nyújt az MLE-tagsággal rendelkező hazai cégek – ezek jellemzően médiavállalatok – számára, hogy könnyebben meg tudjanak felelni az Európai Unió területére vonatkozó új, adatvédelmi szabályozásnak, illetve az azzal összhangban Magyarországon is megváltozó adatvédelmi törvénynek.

A segítség lényege, hogy az MLE adatvédelmi tisztviselőt közvetít tagjai számára, hogy működésük megfeleljen az új szabályozásának.

Az MLE ma kiadott tájékoztatólevelében emlékeztet rá: a 2016/679/EU számú EU Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) kötelező érvényű minden tagállam és azok vállalkozásai számára. A rendelet megváltoztatja a jelenlegi jogszabályi hátteret, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényt (info tv.), más néven az adatvédelmi törvényt. Noha a GDPR a kihirdetését követő 20. napon már hatályba is lépett, a GDPR-ban foglalt új szabályokat 2018. május 25. napjától kötelező minden tagállamban közvetlenül alkalmazni, illetve eddig az időpontig kell az egyes tagállamoknak a szükséges jogszabály módosításokat elvégezni, a szigorodott adatvédelmi rendelkezéseknek való megfelelés érdekében.

Súlyos bírságot kockáztatnak a cégek
Az EU általános adatvédelmi rendelete 2018-tól lép hatályba, ezt követően büntetik a renitens vállalkozásokat.

Az említett változások miatt a mostani magyarországi adatkezelési szabályok jelentősen változni fognak, amely változások tagjaink napi működésére is komoly hatással lesznek, tekintettel arra, hogy a szektor sajátosságaiból adódóan tagjaink rendelkeznek honlappal, folytatnak online marketinges tevékenységet, esetlegesen hírlevél rendszeres küldésével népszerűsítik termékeiket, szolgáltatásaikat, előfizetői nyilvántartásokat vezetnek, sorsolásokat, nyereményjátékokat szerveznek stb. Ezen felül az új szabályok kötelezően alkalmazandók, minden adatkezelést végző szolgáltató esetében, ami a lapkiadás esetében gyakorlatilag elkerülhetetlen, és azok esetleges be nem tartásáért komoly pénzügyi szankciókkal sújthatók az érintett cégek, (akár a cég teljes bevételének 4 százalékát is kiszabhatják mint büntetést

– idézi az MLE közleménye Kovács Tibort, a hazai lapkiadókat tömörítő MLE elnökét.

Az MLE a szükséges előkészületi intézkedések határidőben történő megtételére, valamint a 2018 májusától meghatározott feladatok folyamatos ellátására nyújt segítséget a tagjainak, mivel az MLE álláspontja az, hogy a folyamat komoly felkészülést igényel minden tagvállalat részéről.

Az MLE tagjainak közvetített szolgáltatásának két lába van:

  1. Egyszerűsített, kérdőíven alapuló, jogszabályi megfelelési audit, amelynek keretében az adatvédelmi szakértő megvizsgálja a kiadó által jelenleg folytatott adatkezelési és feldolgozási gyakorlatát és (személyes megbeszélés keretében) a szükséges változtatásokra javaslatot tesz.
  2. A jogszabályi változások hatálybalépését követően, a kötelezően előírt adatvédelmi tisztviselői feladatok (Data Protection Offices, DPO) folyamatos ellátása.

Az MLE fentiek mellett workshop sorozatokra is készül, hogy a kiadói szakemberek részleteiben is megismerhessék az új szabályozást, és a különböző munkafolyamatok kapcsán felmerülő kérdéseket neves szakemberekkel beszélhessék át.

Új stratégiát alkot a Lapkiadók Egyesülete
Ez az MLE közgyűlésén megvitatott és elfogadott beszámolóból derül ki. Az új stratégiát a hazai és nemzetközi médiapiaci változások indokolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik