Média

Megvan az IAB Hungary új elnöke és elnöksége

Sopov István, Adaptive Media, az IAB Hungary új elnöke
Sopov István, Adaptive Media, az IAB Hungary új elnöke

Az IAB Hungary kedden késődélután bejelentette, hogy Sopov Istvánt választotta elnökké a legnagyobb hazai digitális reklámszakmai szervezet tisztújító taggyűlése. Sopov az Adaptive Media digitális reklámértékesítő ház alapító-tulajdonosa. Az elnök elsődleges célja a már elkezdett fejlesztések, új szolgáltatások, tagokat bevonzó megoldások továbbvitele, biztosítása.

Sopov Barnóth Zoltánt váltja a szervezet élén, aki idén május végén jelentette be a lemondását.

Nagy megtiszteltetés számomra a választás, az elnökség és a tagság segítségével azon szeretnék dolgozni, hogy az online, mint a legnagyobb hirdetési szektor még erősebb szakmai támogatást kapjon az IAB nemzetközi hátterét is kihasználva. Szerencsém van, hiszen ehhez alapvetően az előző elnökség által kidolgozott és megkezdett átfogó programra tudunk támaszkodni, amin belül a következő másfél év fókuszpontjait a most felálló új elnökséggel fogjuk kijelölni.

– jelentette ki Sopov a megválasztását követően.

Az elnök mellett elnökségi tagokat is választott a taggyűlés, mivel az elnökségből többen is távoztak, így fel kellett tölteni a megüresedett helyeket.

Így az IAB elnöksége a továbbiakban az alábbi szakemberekből áll:

elnök: Sopov István (Adaptive)

elnökségi tagok:

  • Dunai András (Centrál Digitális Média) –média, újonnan választott
  • Kardos Gábor (444.hu) – média
  • Lunczner Ádám (Mindshare) – ügynökségi, újonnan választott
  • Nagy Tamás (PHD) – ügynökségi
  • Novák Péter (Dentsu) – ügynökségi, újonnan választott
  • Sólyom Balázs (UPC) – hirdető, újonnan választott
  • Szutor Ferenc (Adverticum) – szolgáltató
  • Tókos Lóránt (New Wave Media Group/ origo.hu) – média, újonnan választott
  • Ziegler Gábor (CEMP SH) – média

A megválasztott tisztségviselők megbízatása 2018 végéig szól, közölte az IAB Hungary.

Sopov István a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett műszaki menedzseri diplomát Információmenedzsment szakirányon. Egyetemi tanulmányai mellett 2004-ig a port.hu főszerkesztője volt, ezt követően marketing igazgatói majd kereskedelmi igazgatói pozícióban elsősorban a port.hu hirdetési felületeinek értékesítésért felelt 2006 végéig. 2007 elején alapította meg az Adaptive Media Sales House-t, melyet a mai napig ügyvezető igazgatóként vezet. A cég a legnagyobb független digitális hirdetésértékesítéssel foglalkozó sales house a magyar piacon. Húsz fős csapattal szolgálják ki a hirdetői igényeket, a hazai prémium oldalak mellett nemzetközi kiadványok értékesítésével is foglalkoznak. Több mint öt éve foglalkozik programmatic értékesítéssel is.

Az IAB Hungary a Magyar Reklámszövetség keretein belül 2008 novemberében létrejött szakmai szervezet, mely a nemzetközi Interactive Advertising Bureau (IAB) hazai képviselője, az IAB Europe tagja. A szervezetet 46 cég alapította, köztük ügynökségek, kiadók, kutatócégek, hirdetők és egyéb az online hirdetési piacon tevékenykedő szolgáltató cégek. A szervezetnek jelenleg 79 tagja van. A szervezet célja az online, interaktív, digitális marketing és reklámeszközök és megoldások ismertségének, használatának és elfogadottságának növelése, a digitális marketing iparág fejlesztése, a digitális média további erősítése, szakmai érdekképviselet és érdekérvényesítés hazai és nemzetközi fórumokon, üzleti, társadalmi és kormányzati szervezetekben, illetve egy iparági „közös hang” megteremtése, a piaci szereplők, szakmai szervezetek, szakmai sajtó, szakhatóságok irányába való folyamatos, hiteles kommunikáció.

(A hírben Dunai András új elnökségi tag mellett megemlített Central Digitális Média Kft. a 24.hu kiadója.)

Kiemelt kép: Sopov István, Adaptive Media, az IAB Hungary új elnöke (archív)

Tinnyei-Gáspár Kornélia
Átigazolt a TV2 tehetséggondozási vezetője
Tinnyei-Gáspár Kornélia, a TV2 volt talent management csoportvezetője lesz a sztárokkal foglalkozó TMC Group portfólió- és üzletfejlesztési igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik