50 ezer forint bírságot kapott eheti ülésén a Médiatanácstól a közmédia, mivel a Duna Televízió március 20-án sugárzott Kékfény című műsorát – helytelenül – 12 éven aluliak számára nem ajánlottként adták közre a 16-os korhatári kategória helyett. A Médiatanács álláspontja szerint az áldozatát lúggal leöntő orvos büntetőperét feldolgozó összeállítás, illetve a pedofil férfi esetét ismertető riport sem illeszkedett a választott korhatári kategóriához. A bemutatott eseteknél a médiaszolgáltató nem járt el kellő érzékenységgel. Utóbbinál az áldozatokkal könnyen azonosuló korosztály tagjaira sokkolóan hathatott a beszámoló, miközben a gyermekek számára semmiféle tanácsot, útmutatást nem adott a műsor, amely összességében is megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket – állapította meg a grémium.
A Médiatanács eheti ülésén ezenkívül nyilvántartásba vette a Derecske 94,7 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvencia pályázati felhívására egyedüliként beérkezett és alakilag is érvényes ajánlatot benyújtó LB Rádió Kft.-t, valamint 860 ezer forint azonnali támogatást szavazott meg a Bíró László József feltalálót méltató emléktábla felavatásának és a róla szóló kiállítás megnyitójának filmes megörökítésére. Az összeget a Magyar Média Mecenatúra program keretében az Escher Károlyról elnevezett ad hoc-pályázaton ítélte meg a testület. A júniusi esemény kapcsán a polihisztor lánya, a 85 éves Bíró Marianna unokái és dédunokái először látogatnak el az 1985-ben elhunyt felmenőjük szülővárosába, Budapestre. A forgatott anyagot a feltaláló életútját Nyugtalan vér címmel feldolgozó, Kővári Tamás rendezésében készülő dokumentumfilmhez használják majd fel. A film tervével a mecenatúraprogram következő dokumentumfilmes pályázatán kell indulnia az alkotóknak.