Média

Fiatalokra lő a Blikk kiadójának új médiuma

noizz logo
noizz logo

Hivatalosan is elindult a mai napon Magyarországon a Ringier Axel Springer fiatalokat megcélzó internetes médiuma, a noizz.hu, melyről idén április elején egy felvásárlás kapcsán (ekkor vette meg a kiadó az egészségkalauz.hu egészség tematikájú oldalt) már megírtuk, hogy kísérleti üzemben megkezdte tevékenységét. Az oldalt 22 és 35 év közötti újságírókból álló szerkesztőség készíti. Főszerkesztőnek a 24 éves Szokol Martint kérték fel, aki korábban a médiavállalatnál online elemzőként dolgozott.

A Noizz a mai bejelentést megelőzően már több országban is megjelent. Az első ország, ahol elindult, Lengyelország volt még 2015-ben, de azóta már Szerbiában, Szlovákiában, Németországban is saját szerkesztőséggel működik az oldal, illetve a magyarországi indulást megelőzően debütált a márka a szomszédos Romániában. A márka a RAS közlése alapján Európában összesen jelenleg 8 millió felhasználót ér el.

Bár azt ígérik, hogy a Noizz az „internetfüggő” fiatalok nyelvén közéleti témákat is feldolgoz majd, de elsősorban a divattal, életmóddal és kultúrával kapcsolatos trendekre koncentrál majd a site. Az oldal az úgynevezett C-generációra lő. Ez a megnevezés azokat a városi fiatalokat jelenti, akik nem tudnak élni internet nélkül, folyamatosan kapcsolatban vannak egymással és nagyon sokféle helyről nyerik az inspirációjukat a hétköznapi kreativitásukhoz. Anyanyelvükké váltak a digitális eszközök és szinte mindent képesek megoldani a telefonjukon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik