Média

Bangó Margit új feladot kap a Sláger TV-nél

Bangó Margit
Bangó Margit
A Zeneposta című kívánságműsor képernyőse lesz a Kossuth-díjas művész.

Bangó Margit Kossuth-díjas művészt április 10-től a Zeneposta című kívánságműsorban láthatják a Sláger TV nézői. Itt amellett, hogy a művész zenei kívánságokat teljesít, saját történeteket is mesél majd.

A művész Andrejszky Zoltánnal együtt vezeti majd a Zeneposta című műsort.

Teljesen otthon vagyok a mai zenei kínálatban és ismerem az aktuális slágereket is, így örömmel várom az új feladatot, habár ez lesz az első alkalom, hogy élő kívánságműsort vezetek. Andrejszky Zolival évek óta jó barátok vagyunk és többször dolgoztunk már együtt, szóval szerintem jól működik majd a párosunk

– mondta Bangó Margit, aki muzsikus családba született, így már gyerekkora óta mindene a zene.

Egész életemet meghatározó kiskori emlékem, hogy édesanyám énekhangját hallom kiszűrődni a konyhából, miközben határtalan szeretetet és nyugalom vesz körül engem és a testvéreimet is

– emlékszik vissza az énekléssel kapcsolatos első élményeire Bangó Margit, aki édesanyjának köszönheti, hogy 1967-ben elindult az énekesi pályája.

17 évesen vonattal, egyetlen ünneplőruhámban érkeztem Budapestre egy tehetségkutató meghallgatásra. Megilletődve léptem be a stúdióba, ahol személyesen is találkozhattam azokkal a zenészekkel, akiket addig csak a rádióban hallottam. Először egy hang sem jött ki a torkomon és el is pityeredtem, de némi biztatás után énekelni kezdtem

– emlékezett vissza a Sláger TV műsorvezetője, akinek így indult el azóta is töretlen karrierje.

A példaképeim és nagy kedvenceim is egyben például Ella Fitzgerald amerikai swing és jazz énekesnő, Sass Sylvia opera-énekesnő, Barabás Sári, Deák Bill Gyula, Kalmár Pál és László Imre nótaénekes és még sorolhatnám… De végső soron olyan a zenei ízlésem is, mint az éhes ember étvágya: ami jó és ízletes, azt megeszem, de ami nem a szám íze szerint való, azt inkább kiköpöm

– tette hozzá a művésznő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik