Média

Leáll a Rádió Q

fiala jános  (fiala jános, )
fiala jános  (fiala jános, )

Már csak pénteken, hétfőn és kedden készül élő KeljFelJancsi

– közölte csütörtökön a Rádió Q reggeli adásában Fiala János.

A hvg.hu megkérdezte a rádió főszerkesztőjét. Bognár Éva megerősítette a hírt, de hozzátette, hogy a leállás nemcsak Fiala műsorára vonatkozik, hanem a teljes Rádió Q-ra is. Hozzátette, a frekvencia ugyan még 1,5 évig az övék, ám a tulajdonos képviselője és az NMHH közötti tisztázatlan kérdések miatt úgy döntöttek,

felfüggesztik a sugárzást.

Heteken belül kiderül, lesz-e folytatás.

Az NMHH is reagált a hírre. Levelükben azt írják,

a Rádió Q-tól az NMHH az adatszolgáltatás – amely többek között minden Magyarországon bejegyzett közösségi médiaszolgáltató törvényi kötelezettsége – nem teljesítése kapcsán indított eljárást. Ez a kötelezettségszegés azonban sem felfüggesztéssel nem jár, sem pedig szolgáltatás ellehetetlenülését nem eredményezi. A médiaszolgltató 2016. szeptember 5. és 2016. december 31. közötti időszakra vonatkozó kötelező adatszolgáltatását nem teljesítette, ezért az NMHH 2017. február 9-én indított eljárást adatszolgáltatás nem teljesítése miatt. A rádió a végzést február 15-én vette át, egyelőre nem válaszolt rá.

A rádió tehát semmiféle külön eljárás alatt nem áll, ezért minden további lépése, amellyel a rádió elhallgatását fontolgatja, nem a hatóság felelőssége, hanem a tulajdonos saját hatáskörébe tartozik, egyéni szabad döntésén alapul, ennek nincs köze a hatósághoz. A Rádió Q egy körzeti közösségi rádió, azaz nem fizet sem frekvencia-, sem médiaszolgáltatási díjat. A médiaszolgáltató meglévő frekvenciájának hasznosítására még 1,5 évig jogosult.

A Rádió Q tulajdonosa a Start Média Kft., annak a nevében Vadas Tamás üzletember az, aki a rádió ügyében eljár. A rádió megszűnéséről nem ezek az első hírek, 2012-ben is írtunk már arról, hogy leállhat a rádió.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik