Belföld
radioado(960x640)(1).jpg (rádió, adó)

Újabb rádió szűnhet meg

Havi másfél millió forint – ekkora összegre lenne szüksége a Rádió Q-nak a fennmaradáshoz. Két hónapjuk van arra, hogy előteremtsék a pénzt. Különben örökre elhallgat a rádió.

Nem új jelenség, hogy a nehéz helyzetben lévő rádiók a hallgatóikhoz fordulnak anyagi támogatásért. A korábban a Mária Rádió és a Klubrádió által is alkalmazott adománygyűjtési módszer – különösen az utóbbi esetében – gazdasági szempontból mindenképpen hasznosnak bizonyult: a Klubrádió 2011-es beszámolója szerint 141 millió forintnyi támogatást köszönhettek a Szabad Sáv Alapítványnak. A példájukat látva nemrég mások is ehhez a módszerhez folyamodtak. A fővárosi Rádió Q pár héttel ezelőtt jelentette be, hogy a rádió fennmaradása érdekében hallgatói anyagi támogatására számít.

Fiala János szerkesztő-műsorvezető a Hír24 kérdésére elmondta: az elmúlt másfél évben folytatott sikertelen tárgyalások és a rádió egyre aggasztóbb finanszírozási gondjai miatt döntött úgy, hogy a hallgatók segítségét kéri, és – a tulajdonos külön kérése és tudta nélkül – „magánakcióba” kezd. Fiala, bár konkrét időpontot nem tudott mondani arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi feltételek mellett meddig üzemelhet a rádió, hangsúlyozza: a probléma egyre sürgetőbb, és a bizonytalanság is egyre nagyobb.

„Ez se nem adomány, se nem reklám. Azt azonban még nem tudni, hogy maga az anyagi hozzájárulás milyen formában valósul majd meg. Ez a hallgatók és a tulajdonos megegyezésén múlik. Én csupán a közvetítő szerepet töltöm be közöttük” – tette hozzá a KeljFelJancsi! házigazdája, aki már azzal is elégedett lenne, ha év végén elkészíthetné a rádió 2013-as programtervét.

Vadas Tamás, a Rádió Q tulajdonosa szerint havi 1-1,5 milliós fedezetre lenne szükségük ahhoz, hogy megmeneküljön a rádió. Ekkora összeget azonban saját zsebből már nem tud előteremteni. „Én sem örülök annak, hogy ilyen felhívás közzétételére kényszerültünk, de nem látok más esélyt arra, hogy a rádió működési költségei megteremtődjenek. Ha az eddig beérkezett ígéretek megvalósulnak, számításaink szerint körülbelül 2 hónapunk van még hátra. Ennyi időre elegendő a pénz. Hogy utána mi fog történni, nehéz megmondani” – nyilatkozta lapunknak a tulajdonos.

Vadas Tamás szerint ha két hónap alatt nem sikerül valamilyen megoldást találniuk, illetve ha az azt követő, kényszer okozta technikai szünet sem hoz megoldást, akkor nem tehetnek mást, visszaadják a 99.5-ös frekvenciát.

Zuhanás a rádiós piacon

A Whitereport mediabrowser adatai szerint a tavalyi év utolsó hónapjaihoz képest 2012 első negyedévében 14 százalékkal csökkent a hazai rádiók száma. A megszűnő 38 adó zömét a Budapesten kívüli helyi és kisközösségi rádiók adják. Ezzel párhuzamosan új rádióként csak a fővárosi Music FM és a tokaji Szent István Rádió jelent meg.

A Whitereport adatai alapján a többi médiatípusnál nem tapasztalható hasonló mértékű zuhanás, ami a rádiós piac strukturális problémáira utalhat. A változások pedig olyan irányba hatnak, hogy a kisebb rádiók piaci súlya a jelenleginél is alacsonyabb szintre süllyedhet. Ugyanakkor a korábban erős pozíciókkal rendelkező adók szerepe is csökkenőben van. Erre példa a Rádió 1, ami év elején elvesztette budapesti frekvenciáját, vagy a Juventus Rádió, ami a korábbinál kisebb lefedettségű frekvenciára költözött.

Forrás: mmonline.hu)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.