Média

Vezetőnek tért vissza Budapestre a brazil reklámszakember

Szabó Erik, Giovanni Pintaude és Duna János
Szabó Erik, Giovanni Pintaude és Duna János

Giovanni Pintaude brazil származású reklámszakember lett az HBO-nak, a Telenornak és a Danone márkáknak is dolgozó digitális kreatív ügynökség, a Possible budapesti irodájának ügyvezető-kreatívigazgatója.

A kreatív csapat (szövegírók, gfx- és ux dizájnerek) menedzselésén túl, az új kreatívigazgató látja el mostantól az integrált kampányok, a webes és mobil tartalomfejlesztések, illetve a service design felügyeletét is.

A szakember eddigi pályafutása során olyan neves német ügynökségeknél dolgozott mint a TBWA Berlin vagy a JWT Düsseldorf, de ezt megelőzően három éven át már dolgozott Budapesten is, méghozzá a DDB Budapestnél.

A brazil reklámguru első fősorát, ami meg is jelent, tizenkét évesen írta édesapja saját ügynökségénél, ahol az iskolai szünetekben előszeretettel foglalkozott illusztrációkkal, fotókkal és írógépekkel. Idő kérdése volt csak, hogy édesapja nyomdokaiba lépve maga is a reklámszakmában kezdjen el dolgozni. Saját bevallása szerint, az azóta eltelt időben nem sok minden változott, leszámítva az írógépeket.

20 év tapasztalattal, 2 diplomával, 8 nemzetközi ügynökséggel, 4 országgal és több mint 20 rangos díjjal a háta mögött, ma is ugyanolyan lelkesedéssel lát neki a mindennapi munkának. Kifejezetten szerencsésnek érzi magát, hogy visszatérhetett Budapestre, ráadásul egy izgalmas, inspiráló ügynökséghez, mely 2012 óta egy nemzetközi hálózat tagjaként működik.

Külföldről keresték az utódot

Az ügynökség élére most kifejezetten külföldi szakembert kerestek, ezért is esett a választás a cég közlése szerint Pintaude-ra.

Fontosnak tartottuk az erős nemzetközi tapasztalatot, és az eltérő kulturális háttér is előnynek számított, hiszen a kollégák túlnyomó része a hazai ügyfelek mellett, napi szinten együtt dolgozik valahol a világ másik pontján ülő ügyfeleinkkel, vagy egy másik Possible irodával, illetve olyan világmárkákkal mint az Adidas, a Google vagy a Danone.

– mondta el Szabó Erik, a cég vezérigazgató-helyettese.

A Possible korábbi vezetője, Tóth Krisztián tavaly nyáron 16 év után távozott, azóta átmeneti megoldással, Duna János vezérigazgató vezetésével zajlott a kreatív csapat irányítása.

(Kiemelt kép: Szabó Erik vezérigazgató-helyettes – balra-, Giovanni Pintaude kreatívigazgató – középen- és Duna János vezérigazgató – jobbra)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik