Média

Puch Lászlóék 1,1 milliárdot tettek a felvásárolt médiacégekbe

A volt MSZP-pénztárnok és társának osztrák cége nem csak a Népszavát és a Vasárnapi Híreket kiadó XXI. Század Média Kft.-t vásárolta meg, de a Socus cégtől megvette a Mezőgazda kiadót is, ahol szintén jelentős tőkeemelést hajtott végre.

Bár azt december óta eddig is tudni lehetett, hogy Puch László volt MSZP-pénztárnok veszi meg a Vasárnapi Híreket és a Népszavát kiadó XXI. Század Média Kft.-t (korábban még azt jelentették be, hogy a liechtensteni XXI Century Invest AG lesz a tulaj), a cégnyilvántartás alapján most már az is látszik, hogy az eddigi Socus Kft. helyett Puchék osztrák cége, a Horizont Handels and Industrie lett a Mezőgazda Kiadónak is az új tulajdonosa.  A Horizont pedig a korábbi 28 millió forintos alaptőkét jelentősen megnövelte a Mezőgazda kiadónál, méghozzá 1 milliárd 18 millió forintra, azaz 990 millió forint tőkeinjekcióra került sor. (A Mezőgazda kiadóhoz tartozik a Szabad Föld, a Vidék Íze, a Diéta és Fitnesz valamint a Turning Points éves kiadvány is.) 

A kiadó ügyvezetője Puchék érkezése után is változatlanul a tavaly szeptember második felében kinevezett Dobricza Gabriella, aki egyébként korábban a Geomédiánál volt vezérigazgató, illetve dr. Lelkes Lajos agrárszakember is ügyvezető maradt, akiről korábban már írtunk.

Egyébként a XXI. Század Média Kft.-nél is látszódnak már a tulajdonosváltásból fakadó változások. Ott Puchék cége 3 millió forintról 113 millió forintra növelte meg az alaptőkét, szóval ott 110 millió forintot toltak be a cégbe a tavalyi év utolsó hónapjában.

Tehát Puch és társa, Simon Dénes összesen 1,1 milliárd forint összeget tett be tavaly decemberben a magyar médiaiparba.

Puch a felvásárlás bejelentésekor azt mondta, hogy ő tulajdonképpen megmenti a lapokat. A befektetői oldalról azonban azt állították nekünk, hogy Puch már korábban, tavaly év elején is tulajdonosként tárgyalt velük a Népszava eladásáról, azaz szerintük Puch voltaképpen önmagától vette meg a lapokat végül. Puch azonban azt mondta, ő csak a Vasárnapi Híreknek volt tulajdonosa (körülbelül fele részben), és nem voltak ilyen tárgyalások befektetőkkel, ahol ő eladóként lett volna jelen. Ha érdeklik Puch László tervei a felvásárolt lapokkal kapcsolatban, illetve az, hogy miket mondott még a befektetők állítására reagálva, ide kattintson egy vele készült interjúért.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik