Média

Felcsútról érkezik a Nemzeti Sport vezetője

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2016. 11. 21. 15:16

Szöllősi Györgyöt, a felcsúti Puskás Akadémia kommunikációs vezetőjét nevezte ki a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterhez közelálló Opimus Press által megvásárolt Mediaworks a Nemzeti Sport élére. A megyei lapokat Szakács Árpád, a Magyar Idők kormánypárti napilap volt munkatársa irányítja a jövőben.
Korábban a témában:

A 39 éves Szöllősi György lett Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc napilapjának, a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterhez közelálló Opimus Press által néhány héttel ezelőtt felvásárolt Mediaworks kiadó portfóliójába tartozó Nemzeti Sportnak a főszerkesztője. (A Mediaworks volt a Népszabadság kiadója is, de a tulajdonosváltást megelőzően becsukták a lapot, az újságírókat pedig kizárták az épületből, többüket pedig közös megegyezéssel azóta elküldtek a cégtől.)

Orbán fociakadémiájának főkommunikátora

A Mediaworks a Nemzeti Sporttal kapcsolatos változást közleményben jelentette be. Azt írják, Szöllősi a Szegedi Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát 2005-ben. Korábban már csaknem egy évtizeden át volt a Nemzeti Sport és a kiadó hetilapja, a Képes Sport újságírója. 1995-ben jelent meg első cikke a Nemzeti Sportban. Ezt követően a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtóosztályát vezette, majd a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (az Orbán Viktor miniszterelnökhöz köthető felcsúti fociklub) kommunikációs igazgatója volt, annak 2007-es indulásától kezdve 2014-ig. 2010 óta Szöllősi volt a magyar FourFourTwo magazin főszerkesztője is. Szöllősit tavaly megválasztották a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökének is.

Már eddig is együtt dolgoztak Szöllősivel

Egyébként Szöllősi és a Mediaworks kapcsolata nem teljesen újkeletű, hiszen a közleményből az is kiderül, hogy a Nemzeti Sport kiadójának gondozásában jelent meg Puskás című életrajzi könyve is, amelyet tavaly Nagy-Britanniában is kiadtak. Kulcsszerepet játszott a FIFA Puskás-díj megalapításában és Puskás Ferenc trófeáinak Spanyolországból történő hazaszállításában.

A volt főszerkesztőt menedzserként marasztalták

A Mediaworks azt is bejelentette, hogy Buzgó József, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője stratégiai sportkapcsolati menedzserként folytatja tovább munkáját a Mediaworksnél.

A megyei lapokat Szakács Árpád kapta

A cégnél folyó átszervezések keretében a Mediaworks megyei lapjainak országos tartalmát előállító szerkesztőség élére Szakács Árpádot nevezték ki Takács Zoltán helyére. Az új főszerkesztő a Magyar Időkből érkezett, de pályáját a Reggel című napilapnál kezdte, de a nevéhez fűződik az is, hogy a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány főigazgatójaként ő kezdeményezte a Szabó Ervin Könyvtár nevének megváltoztatását is.

A Mediaworksnél az októberi tulajdonosváltás óta nemcsak a menedzsment cserélődött le, de például a Világgazdaság főszerkesztője is. változott A VG új vezetője, Deák Bálint szintén a Magyar Időktől érkezett.

Emellett Csermely Péter tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettes is a kormánybarát napilaptól érkezett.

(Kiemelt kép: Szöllősi György, a Nemzeti Sport új főszerkesztője. Fotó: MTI/archív)

 

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.