A szakember feladata a Borsodi sörmárka és a sörgyár által gyártott és forgalmazott prémium és egyéb márkák marketingtevékenységének irányítása lesz.
Mielőtt csatlakozott volna a Borsodi Sörgyárhoz, Peresztegi Ágnes szenior marketing menedzserként dolgozott a Vodafone Magyarországnál, azt megelőzően pedig olyan FMCG vállalatok hazai képviseleténél szerzett tapasztalatot márkamenedzsment területen mint a Heineken, a Mars és az Unilever.
Munkám során mindig arra törekedtem, hogy élményt adjunk a fogyasztóknak, és a Borsodinál is ezt a szemléletet szeretném továbbvinni. Számos erős márka van a sörgyár kínálatában, és a jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy mi jussunk először a sörkedvelők eszébe, ha egy igazán különleges sörélményre vágynak
– mondta az új marketingigazgató a kinevezés kapcsán.
Peresztegi Ágnes a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerezte első diplomáját nemzetközi marketing szakirányon. Ezt követően a Corvinus Egyetemen végzett szociológus – közgazdászként, majd 2016 júliusában a CEU MBA képzését is sikerrel végezte el.
(Kiemelt kép: Peresztegi Ágnes, az új marketingigazgató)