Média

Változás a Jazzy és a Klasszik Rádiónál

Programigazgatót nevezett ki a Jazzyt és a Klasszikot működtető Target Media.

Új, programigazgatói pozícióval bővül ki a budapesti 90,9 MHz-en fogható Jazzy Rádiót és a 92,1 MHz-en elérhető Klasszik Rádiót működtető Target Media menedzsmentje mától – jelentette be Nagy Tamás, a cég ügyvezetője.

Kovács László, a JazzKovács műsorvezetője programigazgatóvá lép elő
Kovács László, a JazzKovács műsorvezetője programigazgatóvá lép elő. Fotó: Facebook

A pozíciót Kovács László tölti be, aki programigazgatóként a 90.9 Jazzy Rádió és Klasszik Rádió 92.1 szöveges és zenei tartalmaiért is felel majd, ennek érdekében pedig szorosan együttműködik a rádiók meglévő szerkesztőségeinek tagjaival.

Kovács László házon belül lép előre, ő immár kilenc éve vezet műsort a Jazzy Rádiónál JazzKovács címmel. Kovács a rádió indulásakor, és az azt követő években a zenei arculat kialakításában is részt vett, ezt megelőzően pedig hosszú éveken keresztül a Juventus Rádió műsorvezetőjeként dolgozott.

Nagy Tamás ügyvezető a kinevezés kapcsán arról beszélt, hogy Kovács Lászlót a Target Mediához és a szerkesztőséghez köthető szakmai kapcsolata, valamint korábbi rádiós tapasztalatai alapján választották ki a feladatra.

Jól ment a rádiókat működtető cég szekere

A Target Media egyébként 382 milliós forintos nettó árbevétel mellett, 24,2 millió forintos adózott eredménnyel zárta a 2015-ös évet – derül ki a társaság napokban közzétett tavalyi eredménykimutatásából. Az összegből valamivel több mint 23 millió forintot osztalékként ki is fizettek a vállalkozás tulajdonosai, a MetroMedia Kft., a Belmond & Adams Magyarország Kft. és a Medialight Communications Magyarország Kft. részére. E vállalkozások a már említett Nagy Tamáshoz, továbbá egy másik magánszemélyhez, Antal Zoltánhoz kötődnek a cégbírósági nyilvántartás szerint.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik