Média

Megújult a MinDig TV a weben

Tenderen választott partnereket az Antenna Hungária, hogy megújítsa a földfelszíni digitális műsorszóró szolgáltatás, a MinDig TV webes jelenlétét.

Véget ért a MinDig TV és a MinDig TV Extra honlapok megújítása, amelyre még 2015 nyarán írt ki zártkörű, meghívásos tendert az Antenna Hungária, amelynek nem csak a megújítás, de egyben ezek közös platformon történő integrációja is volt a célja. Korábban ugyanis a díjmentes és a fizetős szolgáltatás két különálló honlappal rendelkezett.  A megújuláshoz kapcsolódóan mobilbaráttá is tették az oldalt, és ezen egy platformon, ugyanakkor a különböző szolgáltatásokat (MinDig TV, MinDig TV Extra) jól elkülönítve érhetik el a cég ügyfelei és az érdeklődők.

Az új honlapon a szolgáltatásokat érintő információk világosan rendszerezve, tartalmi duplikációk nélkül jelennek meg, amelytől azt is várják, hogy a fogyasztók számára világossá válnak a két szolgáltatás közötti különbségek. Ilyen módon az ügynökségi partnereknek nem egyszerűen grafikai vagy fejlesztési feladatot kellett ellátniuk, hanem az egységes MinDig TV ernyőmárka számára kellett hatékony, digitális támogatást adni, melynek központi eleme az új weboldal. Kiemelt jelentőséget kapott az új weboldal szempontjából a MinDig TV Extra internet- és mobilszolgáltatások megjelenítésének kialakítása a meglévő tévészolgáltatás mellett, valamint az ezek webes értékesítését támogató webshop fejlesztése.

A honlap kialakításán a Hinora Marketing Group és a Neo Interactive konzorciuma dolgozott. Előbbi ügynökség a grafikai, kreatívtervezési feladatokat látta el, míg utóbbi a teljes körű fejlesztési feladatokat.

A projekt több szempontból kitűnt a klasszikus megbízások közül. Egyrészt a kreatív tervezési feladatok a közös portálrendszer kialakítása végett komoly és kiemelt fókuszt kaptak ügyféloldalon, a megszokottnál is nagyobbat, ami teljesen érthető volt a márkastratégiát figyelembe véve. Másrészt két független, magyar tulajdonú ügynökség szállította a megoldást (kreatív + fejlesztés), ezenkívül a Hinora részt vett a portálrendszer tartalmi előállításában is. A MinDig TV márka awareness szinten jól ismert, könnyen beazonosítható. Önmagában már ez inspiráló lehetne a nyertes ügynökségek számára, de az ügyféloldalon tapasztalt profizmus és márkaszintű elköteleződés további inspirációt nyújtott számunkra. Azt csináltuk, amihez a legjobban értünk. Kreatív, vizuális fejlesztéseket gyártottunk, figyelembe véve a márkastratégiát

– mondta el Hinora Bálint, a Hinora Marketing Group ügyvezető igazgatója.

A weboldalak megújítása során a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy egy olyan “umbrella” portál rendszert kellett létrehoznunk, melyben egységesített struktúrában és metodológiával, de különálló márkaérdekek teljesítésére szolgáló tartalom megjelenítését, kezelését tettük lehetővé. A portál kialakítása a neo saját fejlesztésű keretrendszerén történt, ezáltal minden egyedi ügyféligény kielégíthető volt. A MinDig TV Extra márka ezek mellett egy új webshopmotorral is gazdagodott, melyben lehetőség van a meglévő szolgáltatások mellett a mobilhang és internet szolgáltatások csomagjainak kiválasztására és megrendelésére, illetve készülékek vásárlására

– tette hozzá Lakner Bertold, a Neo Interactive kreatívigazgatója.

A MinDig TV megújult honlapja
A MinDig TV megújult honlapja
Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik