Kezdjük a vásárolni vágyók számára legfontosabbal: végre kiderült, hogy nem csak a Tesco, de az Auchan 19 áruházából 14 (Albertfalva, Budakalász, Budaörs, Csepel, Csömör, Debrecen, Dunakeszi, Kecskemét, Miskolc Csabai Kapu, Solymár, Soroksár, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok) ugyancsak nyitva lesz április 17-én, méghozzá reggel 8 és 20 óra között. A vasárnapi boltnyitással egyszerre mutatkozik be a teljesen megváltozó arculatuk és szlogenjük is, már a vasárnapi vásárlás újbóli lehetőségének megteremtését is az új arculattal és szlogennel kommunikálják.
![Fontos bejelentéseket tett a megújuló Auchan 1 Már a vasárnapi vásárlás lehetőségét is az új arculattal kommunikálják](http://24.hu/app/uploads/2016/04/auchan_vasarnap_uj_imazs.png)
Az arculatváltással az áruházlánc új célkitűzését akarják kifejezni, hogy “életközpontként minél több értéket és élményt adjanak vásárlóik életéhez”, amit az áruházak többek között a helyi közösségeknek szervezett programokkal, kóstoltatásokkal, társadalmi felelősségvállalási kezdeményezésekkel is erősítenek. Az új arculathoz kapcsolódó kreatívok is ezt az új filozófiát, az élethez való kalandos hozzáállást tükrözik. A bevezető kampány tegnap indult, elemei között új szlogen, imázs TVC és rádió spot, teljesen megújult akciós újság, illetve óriásplakátok is szerepelnek. Mindezeken kívül megújul az áruházak in-store és online kommunikációja is, a vásárlók az áruház szerint a jövőben egy sokkal modernebb, lendületesebb megjelenéssel találkozhatnak.
Az új szlogenjük: „Nagy választék kalandból. Auchan”.
Az Auchan márka új irányvonala, amely a vállalat életének minden területére kiterjed, Bátonyi Nóra kereskedelmi kommunikáció vezető irányításával jött létre:
Szerettük volna a kiskereskedelmi kategóriát úgy megújítani, hogy az ne csupán a közösségek és családok mindennapjait tegye egy picit izgalmasabbá céltudatos áraival és változatos áruházi élményeivel, hanem az egész kategória számára példaértékű legyen. Az Auchan mostantól nem csupán a hipermarket piac egyik meghatározó szereplőjeként, hanem egy új családi életközpontként definiálja magát, amely kalandot csempész a vásárlásba.
A vállalat elsősorban nem reklámtörténeteket igyekszik gyártani, hanem szeretné valóban megkönnyíteni és kalandossá tenni a vásárlást, illetve emlékezetesebbé tenni termékein és a vásárlási élményen keresztül az otthon töltött pillanatokat.
Ez egy hosszú távú stratégia, amelyet folyamatosan teszünk megélhetővé a vásárlók számára. Célunk, hogy az üzleteink a közösségek életének aktív alakítóivá váljanak
– mondta el Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatója.
Az áruházlánc új kampányát egyébként a DDB rekámügynökség készítette.
A reklámok részei a mindennapjainknak. A márkák felelőssége, hogy ezt a keretet értelmes tartalommal töltsék meg. Ez túlnyúlik manapság a jó reklám létrehozásának célján. Az Auchan elkötelezett a márkaépítés új, felelős módszereinek irányában. Stratégiai szinten határozta meg azt, hogy a márka milyen értéket ad az emberek életéhez. A jószolgálat a vállalat márkaépítésének és marketing-kommunikációjának is részévé vált. Ezzel a hozzáállással és értékekkel a DDB csapata is azonosult, és dolgoztuk ki közösen az Auchan új arculatát
– mondta el Szabó Béla, a DDB Budapest stratégiai és innovációs igazgatója.
Az Auchan Magyarország jelenleg 19 áruházat és 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást üzemeltet, és közel 7000 főt, köztük több mint 360 megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztat Magyarországon.