Média

Elindult a Digitális Témahét

digitális oktatás
digitális oktatás
Egy héten át az ország 759 iskolájában digitális tananyagot használnak. Arra viszont még várni kell, hogy az egész tanév digitális keretek között szerveződjön.

“Ha diák lennék, akkor alig vártam volna, hogy egy ilyen hétre sor kerüljön”

– ezekkel a szavakkal nyitotta meg az V. kerületi Hild József Általános Iskolában Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszteri biztos Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos és Vityi Péter, az IVSZ (Informatikai Vállalkozások Szövetsége) alelnöke társaságában a Digitális Témahét (DTH) nevű kezdeményezést, amelyre idén első alkalommal, április 4-8. között kerül sor, és amelynek fő célja a digitális pedagógia minél szélesebb körű elterjesztése a köznevelésben. Ugyanis az iskolai oktatás keretein belül Magyarországon eddig a diákok zöme csak az informatika tantárgy szűkös keretei között tudta elsajátítani az alapvető digitális készségeket, holott valamennyi tantárgy esetében széleskörűen használható lenne a digitális tudásátadás.

Deutsch a megnyitón azt mondta, magától értetődő döntés, hogy Magyarországon is meg kell történnie az oktatási rendszer digitálissá alakításának, sőt ez már elmondása szerint meg is megkezdődött, és állítólag az évtized végére sikerül is befejezni a folyamatot. Deutsch hozzátette: az, hogy a fiatalok körében sokan használnak különböző eszközöket, az még nem okvetlenül jelent digitális írástudást, amire a munkaerőpiacra óriási szüksége lenne.

Vityi Péter, a Digitális Témahetet koordináló Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) alelnöke ezt azzal egészítette ki, hogy

„a legkeresettebb és legjobban fizetett szakmák között már most sem találunk olyat, amelyhez ne kellene legalább átlagos digitális készségekkel rendelkezni, és a legvonzóbb állások több mint fele speciális technológiai szakértői vagy informatikai pozíció.”

 

Az IVSZ alelnöke hozzátette, hogy jelenleg 22 ezer betöltetlen informatikai állás van Magyarországon, ebben a szférában a legmagasabb a kezdő fizetés, és később is itt lehet a legjobban keresni.

Vityi Péter azt is mondta: ha több informatikus lenne az országban, akkor az közvetlenül 300 milliárd, de közvetett hatással együtt 1000 milliárddal növelné meg a magyar gazdaság teljesítményét, vagyis a hazai GDP-t. Vityi szerint egyébként a digitális oktatás azért is fontos lenne, mert a mostani generációk számára a fizikai világ unalmas, vágynak a virtuális környezetre.

Minden tanórára bevinnék a digitális világot

A DTH program célja, hogy ne csupán az informatika tantárgy keretében valósuljon meg a digitális kompetenciát alkotó készségek, képességek fejlesztése, hanem bármely tanórán kezdjék el használni a digitális eszközöket a tanárok és a diákok. Ráadásul, az IKT alapú pedagógia nem csak a digitális írástudás, hanem más alapkompetenciák fejlesztését is támogatja – derült ki Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos szavaiból.

„Egy 21. századi iskolában a versenyképes tudás megszerzése, az ismeretek alkalmazhatósága az alapkövetelmények közé tartozik. Az ehhez hasonló programok akkor lehetnek gyümölcsözők, ha a pedagógusok nyitottak az innovációra, és a módszertan mögött figyelembe veszik a gyerekek igényeit is. A cél az alapkészségek, a kulcskompetenciák megerősítése, hiszen a technológia változása azt mutatja, hogy két évtizeden belül nem lesz olyan munka, ahol ne lenne szükség valamilyen szinten a digitális tudásra, az eszközök használatán túl ennek a világnak az intelligens használatára.”

A DTH keretében a gyerekek kis csoportokban, a feladatokat egymással megosztva végzik, sokszor akár osztályokon vagy évfolyamokon átívelően. Pontosan úgy, ahogyan azt majd a munkahelyükön is teszik majd. Nem magányos hősökre, hanem csoporttagokra van szükség, akik a komparatív előnyök elvén többé válhatnak, mint a csoport alkotó tagok külön-külön. A Digitális Témahéthez csatlakozó iskoláknak lehetőségük nyílik az általuk választott témákat digitális eszközökkel és módszerekkel feldolgozni. A programok szervezését egy online elérhető tudásbázis segíti, ahol már elérhetőek a felkészüléshez, tervezéshez szükséges kidolgozott mintaprojektek a 12 évfolyam mindegyike számára. Ezeket a projekteket az intézmények saját elképzeléseik és adottságaik szerint szabadon testre szabhatják. A Tudásbázis ezen felül a programszervező tanárok felkészülését folyamatosan bővülő tartalommal, részletesen kidolgozott oktatási anyagokkal, jó gyakorlat és módszertani leírásokkal támogatja, valamint segít kapcsolatot teremteni a Digitális Témahét partnereivel, akik különböző programokkal, előadásokkal és bemutatókkal szeretnék közelebb hozni a diákokhoz digitális világot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik