Leslie Moonves, a CBS vezérigazgatója azt mondta, hogy a CBS több stratégiai lehetőséget vizsgál ezzel kapcsolatban, de részleteket most még nem árult el. Leslie Moonves egyébként a társaság befektetőivel folytatott New York-i találkozón beszélt erről – számolt be a The New York Times.
A CBS-nek 26 piacon összesen 117 rádiócsatornája van, együttvéve mintegy 70 millió ember hallgatja ezeket az Egyesült Államokban minden héten. A rádióik között többféle sport, hír és számtalan zenei stílust képviselő adó is megtalálható.
Moonves már utalt rá, hogy csökkentenék a cég tulajdonában lévő rádiók számát, több csatornától már meg is váltak egyébként, többek között 2014-ben, amikor a Beasley Broadcasting Group-pal 2014-ben egy olyan megállapodást kötöttek, ami alapján 14 CBS-es rádióval bővült a Beasley addig 5 csatornából álló kínálata.
A The New York Times cikke megjegyezte, hogy a CBS rádiós bevételei 5 százalékot csökkentek 2015 negyedik negyedévében, mivel folytatódott a rádiós hirdetési piac csökkenése, ráadásul a politikai reklámokból származó bevételek is tovább zuhantak.
A CBS összbevétele egyébként – ebbe beletartoznak a tévés bevételeik is – 2015 negyedik negyedévében 719 millió dollárt tettek ki, ami 9 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakában mért 785 millió dollárhoz képest.
A CBS egyúttal felvázolt egy négy pontból álló növekedési tervet, ami a cég vezetői szerint 3,75 milliárd dollárral növelné meg a társaság éves bevételeit az elkövetkező öt esztendőben. A négy pont egyik és egyben leghangsúlyosabb eleme, hogy a CBS növelné a hagyományos és a digitális terjesztőktől származó bevételeit, amit azért fizettetne velük a CBS, hogy a műsorkínálatukba a CBS csatornáit is beteszik. Ebből évente 2,5 milliárd dollárt remélne a cég, és ugyanúgy kellene fizetni, mint ahogyan a kábelszolgáltatók fizetnek. Egy másik terület, amiből évente 800 millió dollárt remél a cég, az a Showtime elnevezésű prémium digitális hálózat, valamint a CBS önálló streaming hálózata. A cél elérése érdekében azonban a Showtime-nak és a CBS-nek 5 éven belül 4 millió előfizetőt kellene toboroznia. A negyedik lábból a cég további 200 millió dollárt remél, ennek lényege, hogy a CBS újabb kábeles, műholdas és digitális terjesztésű tévécsomagokban jelenne meg.