Média

Új honlap családoknak

Új portál indult, amely kifejezetten családoknak, családokról szól. A csalad.hu domaint mindössze egy forintért vette a kormány.

Családoknak, a családokról is lehetne a szlogenje az új portálnak, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága hozott létre.

A csalad.hu honlapon, amellett, hogy beszámolnak a családokat érintő kormányzati intézkedésekről, arra is választ kaphatunk, hogy jogosultak vagyunk-e bizonyos támogatási formára, és ha igen, hogyan, mikor kell igényelni.  Az oldal látogatói ezenkívül programajánlatokat kaphatnak, mivel töltsék szabadidejüket.  A családokat érintő hírekről, aktualitásokról, érdekességekről folyamatosan fejlődő hírfolyamban számolnak be. Az oldalon ezenkívül hasznos linkek is találhatók, így könnyebben megtalálhatók a különböző családokkal foglalkozó szervezetek is.

Az új site interjút közölt Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral, aki azt mondta, az oldal egyik legfontosabb jellemzője az interaktivitás. “Fontos az, hogy elmondjuk, mik a lehetőségek, de legalább annyira fontos a visszajelzések feldolgozása. Sokszor a legjobb ötletek éppen a hétköznapokból származnak. Például ha valaki  az ügyintézéssel kapcsolatos tapasztalatait szeretné megosztani,  vagy ha valaki úgy érzi, kimarad egy támogatási formából, holott jó lenne, ha jogosult lenne rá, vagy ha ismer egy jó külföldi példát, amit szerinte Magyarországon is érdemes lenne meghonosítani, akkor ezeket a tapasztalatokat és kérdéseket mind-mind bátran megírhatja az oldalon. Van egy ötletdoboz az oldalon, ahova elküldhetőek az ilyen típusú javaslatok, mi pedig foglalkozni fogunk ezekkel a felvetésekkel, megfontoljuk a javaslatokat, amikor a döntéseket előkészítjük. A szabadidős tevékenységekre is igaz az interaktivitás, ha van valakinek egy jó programja, amit másokkal is megosztana, akkor ezeket is várjuk, hiszen mi lehetőséget teremtünk arra, hogy minél többen értesüljenek róla” – tette hozzá Novák Katalin, aki szerint minden gyermeket nevelőnek, vagy gyermekvállalás előtt állónak érdemes időről időre ellátogatnia a csalad.hu-ra, de természetesen a nagyszülők is találnak hasznos információkat az oldalon.

A csalad.hu internetes címet egyébként mindössze egy forintért vásárolta meg egy magánszemélytől a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik