Foci

Év végéig Szalai a Honvéd vezetőedzője

A Magyar Futball Akadémia igazgatója megbízott trénerként dolgozik majd a Bozsik-stadionban.

“Év végéig az akadémiánknál kiválóan tevékenykedő Szalai László megbízott vezetőedzőként irányítja a szakmai munkát a felnőtt csapatnál” – mondta szerdán az MTI érdeklődésére George F. Hemingway klubtulajdonos. “Addig biztosan nem lesz változás”.

Szalai elődje, a tavaly októberben kinevezett Massimo Morales szombaton közvetlenül az Újpesten elszenvedett 3-1-es vereség után mondott le. A 46 éves olasz szakember azt mondta, úgy érzi, a jelenlegi körülmények között nem tud többet segíteni a csapatnak.

A Honvéd 14 forduló után 21 ponttal nyolcadik helyen áll a tabellán, a Magyar Kupában megnyerte a nyolcaddöntős párharcának első felvonását az Eger ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik