Foci

Svédország – Magyarország 2-0

Stockholm, Rasunda Stadion, játékvezető: Atkinson (angol)

Összefoglaló:

A magyar válogatott az első félidőben még jól tartotta magát, Dzsudzsák személyében jó karmester is volt a pályán, és a védelem is nagyjából jól állt a lábán. A második féldiőben Husztit és Gerát észre sem lehetett venni, miközben a hazaiak mindkét hibánkat könyörtelenül kihasználták.

Ebben a 45 percben kiütközött, hogy labdabiztonságban, labdatartásban hatalmas a különbség a magyar válogatott és az európai élmezőny között. Lázár újoncként remekül játszott, a másik oldalon pedig Ibrahimovic volt az, aki csapata vezére volt.

Nincs okunk örülni, kikaptunk, a svédek győzelme teljesen megérdemelt.

A magyar csapat legközelebb kedden lép pályára, amikor Moldova lesz az ellenfél a Szusza Ferenc Stadionban.

Eredmény – Európa-bajnoki selejtező, 1. forduló:

Svédország – Magyarország 2-0 (0-0)
gólok: Wernbloom (51., 74.)

A gólok:

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! Svédország 2-0 arányban győzött, és megszerezte a kötelező három pontot.

SÁRGA LAP 93’
Lázár, Magyarország
Feltartásért.
SÁRGA LAP 91’
Laczkó, Magyarország
Kezezésért.

90. PERC: Három percet hosszabbít Atkinson.

SÁRGA LAP 86’
Király Gábor, Magyarország
Reklamálta, hogy Ibra lerúgta Juhászt.
SZÖGLET 85’
Svédország
Lázár mentett Kallstrom elől.

84. PERC: A magyar csapatnak a második félidőben egyetlen helyzete volt, Koman próbálkozása.

CSERE 82’
Magyarország
Rudolf Gergely helyett Hajnal Tamás.
SZÖGLET 81’
Magyarország
Majstorovic mentett.

79. PERC: A svédek rutinosan kihasználták azt a két hibát, amit ejtettünk, így megérdemelten vezetnek két góllal.

78. PERC: Montenegró 1-0 arányban verte meg Wales együttesét.

SZÖGLET 76’
Svédország
Ibrahimovic elől mentettünk. Két szöglet is!
SÁRGA LAP 76’
Toivonen
Mezráncigálásért és buktatásért.

74. PERC: Juhász adta el a labdát a mi térfelünkön, amelyből megindultak a svédek, ezért az utolsó pillanatban tisztáznia kellett Lázárnak, aki egyébként remekül játszik a meccsen. A szöglet után kapufára fejelt Wernbloom, de a visszapattanó labda épp a lábára érkezett, és nem hibázott. 2-0!

GÓÓÓL 74’
Wernbloom, Svédország
A kapufáról kijövő labdát lőtte be.
SZÖGLET 72’
Svédország
Juhász adta el, de menteni tudtunk.

70. PERC: Elrontottuk, mert Huszti beadása Priskint lesen érte. Így a svéd kapus hiába ütötte ki a labdát, kifelé jöhettek a svédek.

SZABADRÚGÁS 70’
Magyarország
Ígéretes helyről a jobb oldalról.
LES 69’
Bajrami, Svédország
Jó döntés.
VÉDÉS 67’
Király Gábor
Ibrahimovic szabadrúgását védte.
SÁRGA LAP 66’
Lipták, Magyarország
Toivonent buktatta hátulról.
SZÖGLET 63’
Svédország
Larsson lövésébe értek bele a mieink.

63. PERC: A rutinos svédek ráültek az eredményre.

60. PERC: Oroszország 2-0-ra győzött Andorra otthonában, Szerbia 3-0-ra Feröeren, míg a félidőben Észtország-Olaszország 1-0!

CSERE 59’
Magyarország
Elek helyén Priskin Tamás a pályán.

57. PERC: Egy szép magyar támadás végén Koman Vladimir tört be a 16-oson belülre, jól kényszerítőzött Lázárral, de végül az oldalhálóba lőtte a labdát.

56. PERC: Bejrami kapuralövés, amely beadás lett a végén, jelentett veszélyt a magyar kapu előtt.

54. PERC: Rosszul kezdődött a második félidő! A csereként beállt Larsson húzta meg a jobb oldalon, Wernbloom várta bent a labdát, nagyon jól helyezkedett, mert Lipták mellett elérte, és a tehetetlen Király mellett a kapuba fejelte a labdát. 1-0!

GÓÓÓL 51’
Wernbloom, Svédország
Lipták mellett fejelt a kapuba.

50. PERC: Elmander nem tudta folytatni tehát a játékot, több cserelehetősége nincs a svédeknek, mindhármat sérülés miatt ejtették meg.

CSERE 49’
Svédország
Elmander helyett Larsson.

47. PERC: Dzsudzsák és Isaksson is feltehetően sérülés miatt maradt az öltözőben.

46. PERC: Laczkó feje nagyon vérzik, ápolják, de Elmander sincs valami fényesen.

Ápolás 46’
Elmander és Laczkó
Rögtön összefejeltek.
KÖZÉPKEZDÉS 46’
Svédország
Elkezdődött a második félidő.
CSERE a szünetben’
Svédország
Isaksson helyett Wiland a kapuban.
CSERE a szünetben’
Magyarország
Dzsudzsák helyett Huszti a pályán.

45+1. PERC: Vége az első félidőnek! A mieink bátor támadásokra is képesek voltak, de a nagy helyzeteket a svédek hagyták ki.

45. PERC: Elmander ment el Laczkó mellett, a beadását Ibrahimovic éppenhogy nem érte el. Nagy helyzet volt.

VÉDÉS 44’
Király Gábor
Kallstrom szabadrúgását ütötte ki.
SZABADRÚGÁS 43’
Svédország
Toivonenbe rúgott bele Juhász.

41. PERC: Sajnos, nem sikerült kihasználni a kifejezetten jó helyről járó szabadrúgást, Dzsudzsák a sorfalba lőtte a labdát.

Ápolás 41’
Kallstrom
Dzsudzsák gyomorszájon lőtte a labdával.
SZABADRÚGÁS 40’
Magyarország
Rudolfot vágták fel.

39. PERC: A meccs eddigi legnagyobb helyzete!!! Egy nagyon gyors svéd támadás végén Bajrami adta be a labdát a középen tisztán helyezkedő Ibrahimovicnak, aki nem találta el a labdát, így az elhagyta az alapvonalat.

36. PERC: Néhány svéd fütty hangzik a Rasunda-stadionban.

34. PERC: Inkább a szögletet követő bedobás után alakult ki veszély, miután Laczkó próbálkozott. Kirúgás lett a vége.

SZÖGLET 34’
Magyarország
Rudolf húzta meg, tisztáztak a svédek.

33. PERC: A Lyon klasszisa sérülés miatt állt be a svédeknél.

CSERE 33’
Svédország
Svensson helyett Kallstrom érkezett.
SZÖGLET 32’
Svédország
Toivonen engedte ki a megjátszás helyett.
LES 31’
Rudolf
Gera indítása találta lesen.

29. PERC: Egy magyar kontra végén kifejelték a svédek a labdát, Vadócz pedig egyből rászúrta, de mellément a kicsit erőtlen lövés.

SZÖGLET 27’
Svédország
A szabad után Lázár tisztázott.
SZABADRÚGÁS 26’
Svédország
Svenssont buktatta Gera 40 méterre.

25. PERC: A mi csoportunkban befejeződött a másik találkozó: Moldova 2-0-ra legyőzte Finnországot, amely a 35. perctől, Hyppia kiállítása miatt emberhátrányban játszott!

24. PERC: Ismét magyar helyzet! Dzsudzsák vitte fel a kontratámadást, a 16-oson belül lőtt, de az utolsó pillanatban két svéd is becsúszott, így Rudolf nem érhette el a beadást.

23. PERC: Megint villant Ibrahimovic! Ezúttal Bajraminak adott varázslatos passzt, de a támadó nagy helyzetben fölélőtte a lasztit!

22. PERC: Remek magyar támadás! Dzsudzsák vezette keresztbe a labdát a 16-os előtt, továbbadta Lázárnak, aki érkezett a jobb oldalon. A Vidi védője beadta, Gera tisztán fejelhetett, de fölément a bólintás.

19. PERC: Ibrahimovic ma a passzok terén jeleskedik, nagyon jól látta meg a PSV légiósát, Toivonent, aki 18 méterről lőtt, de Király Gábor lábbal védett.

SZÖGLET 19’
Svédország
Nyomnak, nyomnak!
VÉDÉS 19’
Király Gábor
Toivonen lövését védte!

18. PERC: Túlvagyunk az első negyedórán, a svédek néhány kemény belépővel jelezték már, hogy nem félgőzzel játszanak.

Ápolás 16’
Elmander, Svédország
Dzsudzsák lépett rá a lábára.

15. PERC: Majstorovic fejelte kapura a szögletből beívelt labdát, meghűlt a vér bennünk, de a labda mellészállt.

SZÖGLET 15’
Svédország
Elek fejelte szögletre.
SZÖGLET 14’
Svédország
Lipták mentett Bajrami elől.

10. PERC: A svédek irányítják a játékot, a mieink csak pillanatokra tudják megszerezni a játékszert.

8. PERC: Veszélyes volt: Ibrahimovic passzát Elmander fejelte kapura, még szerencse, hogy éppen Király kezében landolt a labda.

5. PERC: Már vannak olyan találkozók, amelyek befejeződtek. Írország 1-0-ra győzött Örményországban, Törökország pedig 3-0-ra Kazahsztánban.

SZÖGLET 3’
Svédország
Laczkó tisztázott.

2. PERC: Eljutottunk a svédek 16-osáig, a támadás végén Elek lőtt 17 méterről fölé.

1. PERC: Eric Hamren is új a kapitányi poszton. A mieink egy újoncot avatnak a csapatban is, Lázár Pál személyében. Mindkét együttes a 4-2-3-1-es felállásban kezd.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Magyarország
Elindult útjára a labda!

A svédek a meccs előtt köszöntik a 103. válogatottságát, de legfőképpen 33. születésnapját ünneplő Mellberget.

Ibrahimovic nagyon vigyorog, Gera csak mosolyog – a himnuszok következnek.

A játékosok pillanatokon belül a gyepre lépnek a 2012-es ukrán-lengyel Európa-bajnokságon való részvétel reményében. Kérdés, ki teszi meg az első lépést?

Hát, elkezdődik! Az új szövetségi kapitány, Egervári Sándor első tétmérkőzésére készül a stockholmi Rasunda Stadionban. Nincs egyedül a mester, mert saját kérésére ott van Herczeg András, a Debrecen és Mezey György, a Videoton vezetőedzője is.

Sőt, a mieinket pénteken délután meglátogatta Orbán Viktor miniszterelnök, Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és Berzi Sándor a szövetség alelnöke is.

Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar válogatott mumusa a svéd nemzeti csapat, hiszen nagyon régen sikerült őket legyőzni (1995-ben Halmai Gábor góljával), ráadásul igen gyakran összetalálkozunk az Eb-, illetve a vb-selejtezők során. A dél-afrikai világbajnokságra kvalifikáló selejtező-sorozatban Svédországban és Magyarországon is 2-1-re nyertek Isakssonék, ki ne emlékezne Ibrahimovic 94. percben szerzett tavaly őszi találatára.

Reménykedjünk, szurkoljunk a magyar csapatért.

Kezdőcsapatok:

Svédország: Andreas Isaksson – Mikael Lustig, Olof Mellberg, Daniel Majstorovic, Behrang Safari – Anders Svensson, Pontus Wernbloom – Johan Elmander, Ola Toivonen, Emir Bajrami – Zlatan Ibrahimovic.

A cserék: Johan Wiland – Sebastian Larsson, Kim Kallström, Andreas Granqvist, Marcus Berg, Oscar Wendt, Christian Wilhelmsson.

Magyarország: Király Gábor – Lázár Pál, Juhász Roland, Lipták Zoltán, Laczkó Zsolt – Vadócz Krisztián, Elek Ákos – Koman Vladimir, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs – Rudolf Gergely.

A cserék: Szélesi Zoltán, Vanczák Vilmos, Vermes Krisztián, Priskin Tamás, Fülöp Márton, Hajnal Tamás és Huszti Szabolcs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik