Light

2009-ben a Red Bull Rió egyik lepusztult városrészében Desafio no Morro-ban rendezett egy látványos mountain bike (mtb) versenyt, melynek során a résztvevőknek 800 méteren át kellett lefelé haladniuk lépcsősorokon, szűk fordulókon, sikátorokon keresztül. Ezen vett részt az mtb-ben már legendának számító walesi-i Dan és Gee Atherton. Gee világ és Európa bajnok, míg testvére nemzeti bajnok [...]
2010. 07. 30. 08:12
2008-ban jelentek meg hatalmas tömegben az USA Texas államában az úgynevezett rasberry hangyák. Feltételezhetően egy Houstonban kikötő teherhajóról jutottak milliószámra a szárazföldre, és kezdték módszeresen elözönleni a várost, illetve az állam öt megyéjét. Nem mindennapi kártevőkről van szó; a vörösesbarna hangyák a hagyományos rovarirtószerek nagy részének ellenállnak, és ami a legmegdöbbentőbb; az elektromos vezetékeket és [...]
2010. 07. 30. 08:11
Ötven millióan játsszák világszerte, a legjobban fizetett profi játékosok ebből a sportágból kerülnek ki, és a legjobb klubokba gyakorlatilag lehetetlen bekerülni. Aki kevésbé rajong a sportágért annak kissé unalmas lehet egy-egy tévéközvetítés, különösen akkor, amikor a golfozó ütés előtti koncentrálása alatt a sportriporter megmagyarázhatatlan módon suttogva közvetít… Na, de most következzenek olyan videók, amelyek garantáltan [...]
2010. 07. 29. 08:26
Ki hinné, hogy a népszerű rajzfilmsorozat alapjául Mark Twain (Tom Sawyer kalandjai) egy a prérifarkasról szóló leírása szolgált. Hosszú, vékony, beteg és szomorú kinézetű csontvázként mutatta be az állatot az író. Hozzá már csak meg kellett találni a páros másik felét, akit örökké és minden létező eszközt bevetve sikertelenül üldözhet. Ő lett a Kengyelfutó Gyalogkakukk. [...]
2010. 07. 29. 08:26
A kaliforniai Conscious Minds Productions csapata egy olyan ötlettel kereste a meg a legendás farmergyártót, hogy szeretnének arról egy stop-motion filmet forgatni, ahogyan valaki New York-ból elgyalogol egészen San Francisco-ig, vagyis keresztülsétál az Egyesült Államokon. A Levi’s látott benne fantáziát, és ruhákkal (pólók, farmerek) illetve anyagi juttatással támogatta a projektet. A kész mozi tulajdonképpen 2,770fényképből [...]
2010. 07. 28. 15:07
A freestyle labdarúgás a football egyik legfiatalabb ága. A sportág gyakorlói inkább tekinthetőek akrobatáknak mint a hagyományos értelemben vett focistáknak. Az első ismerté vált alakja a marokkói származású Soufiane Touzani, aki 2003-ban vált közkedveltté a videomegosztók segítségével. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kettős trükkből álló mozdulatsort, a Touzani ATW-t is róla [...]
2010. 07. 28. 09:41
A szülész-nőgyógyász Fritz Kahn 1922 és 1931 között kiadott Das Leben des Menschen (Az ember élete) című ötkötetes főműve az emberi testet mechanikus gépezetként mutatja be humoros ábrák segítségével. A szem egy kamera melyet egy fényképész irányít, az agyban helyet kaptak különböző mérőműszerek, a központi idegrendszer egy telefonközpont, míg a légzés különböző csigás áttételek segítségével [...]
2010. 07. 28. 09:40
Thaiföldi OISHI Green Tea üditőital 100%-ig friss zöld teacsúcsból készül, színezőanyag és tartósítószer nélkül, cukor helyett fruktózt tartalmazva. Általánosan a zöld teák zsíroldó hatásúak, amely a fogyókúrázók szempontjából nem elhanyagolható. Ezen kívül kimutatták, hogy a sejteket károsító szabad gyököket leköti, illetve akadályozza a nem megfelelőn működő sejtek szaporodását. Csökkenti a fáradságérzetet koffeintartalma segítségével, de fokozatosan [...]
2010. 07. 27. 14:06
Egész pontosan longboard a neve ennek az átlagosnál hosszabb 90 és 150 centiméter közötti gördeszkának, melyet hullámszörfösök fejlesztettek ki azért, hogy a szárazföldön is megfelelő kikapcsolódást találjanak maguknak. Rendszerint nagyobb sebességre és távolság megtételre tervezték, illetve olyan autóutakon használják melyek dombról, vagy hegyoldalról vezetnek le hosszan. A hagyományos deszkával ellentétben jóval stabilabbak, jobb az útfekvésük [...]
2010. 07. 27. 08:06
Istituto Italiano di Tecnologia (Olasz Technológiai Intézet) kutatói létrehoztak egy olyan robotkart, melyet nem programozni kell az adott feladatra vagy irányítani különböző vezérlők segítségével, hanem egész egyszerűen megmutatni néhányszor a megfelelő mozdulatsort. A robot a tanulás során idővel megszerzi azt a rutint, melynek segítségével egy serpenyő megfelelő mozgatásával meg tudja pörgetni a levegőben a palacsintát [...]
2010. 07. 27. 08:05
A magyar Red Bull Repülőnap – ugye ilyenkor szoktak mindenféle repülőknek, vagy annak sem látszó tárgyakkal a mélyben lévő tóba vagy folyóba vetni magukat vakmerő emberek – minneapolis-i megfelelője zajlott a hétvégén. A 90,000 fős közönség előtt a Major Trouble and the Dirty Dixies csapatának sikerült úgy a felépített startállványzatról elrajtolnia, hogy nem csak megnyerték [...]
2010. 07. 26. 07:20
A világhírű Bolsoj Színház egyik vezetőjét, Andrej Melanyint kérték fel, hogy készítsen 45 tonnás harckocsik közreműködésével egy koreográfiát. A T-90-esek jelenleg az orosz hadsereg arzenáljában a legmodernebb tankoknak számítanak, 125 mm-es hagyományos lövedékek mellett lézerirányítású, nagy célpontosságú rakéták indítására is alkalmasak. 2A46M típusú ágyú teljesen automatizált, csak a célpontot kell kijelölni, illetve a lövedék típusát [...]
2010. 07. 26. 07:19
Ebru, azaz márványozás technikájával a vízfelületre festett képet lehet megjeleníteni, megörökíteni papíron. Évszázadok óta használt eljárás Törökországból származik – ahol kezdetben a könyvkötészetben használták – ezért terjedhetett el “török papír” néven is. A technika egyszerűnek látszik, de sok gyakorlást és kitartást igényel. Egy kellő méretű tálat vízzel töltenek, és speciális adalékanyagot adnak hozzá, amely lehetővé [...]
2010. 07. 25. 08:26
Nos, nem igazán szörfözésről van szó, de a címben jobban mutat mint az, hogy pocsolya wakeboardozás :). Mert, hogy leginkább ilyesminek hívható az, amit egy kocsi után kötve hajt végre a videó főszereplője. A Néva parti város sok mindenről híres – főként a világ egyik legszebb és legnagyobb múzeumáról az Ermitázsról – de ezentúl ez [...]
2010. 07. 24. 16:16
P811-S művésznévre hallgató pályafelújító monstrumot a dél-afrikai Lennings Rail Services cég alkotta újjáépítésekre illetve új szakaszok létrehozására. Szolgáltatási területük főként Zimbabwe, Szváziföld és természetesen Dél-Afrika, ahol iparvágányokat illetve bányákhoz tartozó vonalakat építenek fel és újjá. A két daruval rendelkező gép – melyek 18 tonnát bírnak – minimális emberi irányítást igényel, annak ellenére, hogy minden egyes [...]
2010. 07. 24. 16:15
A Renault 29 millió eurót költött az új Clio III RS kifejlesztésére. Egy komoly kis izomautót sikerült összehozni; 2000 köbcentis és 197 lovas lett. Ha a fejlesztés összegén és a gépkocsi erején nem is, de a reklámon már spóroltak. A kötelező látványeffektusokat, ismert sztárokat vagy sportolókat és az akció dús jeleneteket inkább egy ötletre váltották [...]
2010. 07. 23. 15:16
Egy kicsit a szörfözés (nem összetévesztendő a windszörffel) fizikájáról. Maga a szó bukóhullámot jelent. Hawaii-szigetek őslakosai figyelték meg először, hogy a víz mozgásának iránya és ereje, valamint a tengeralj tagoltsága olyan sajátos hullámokat hozhat létre, melyeknek a part irányában igen nagy tolóerejük lehet. Ezt a tolóerőt lehet némi gyakorlás és egy megfelelő deszka segítségével úgy [...]
2010. 07. 23. 06:31
Az 4G iPhone megjelenésével kitört az antennabotrány, melynek korai szakaszában az Apple vezetője természetesen a vásárlókat tartotta olyan szerencsétlennek, akik még rendesen sem tudják tartani a készülékeket. Aztán végül elismerte, hogy a térerőproblémát a kézzel rövidre zárható antennák okozzák. Ekkor már azt is hozzátette, hogy ők, mint gyártók, nem mindenben tökéletesek. De lehet, hogy mindez [...]
2010. 07. 23. 06:28
Az Egyesült Királyság beatbox (ez az a zenei stílus, amelynél egy komplett zenekar befészkeli magát egy emberbe) bajnokát felkérte a Dolby Laboratories (na ők meg ugye például a jó térhangzásért okolhatóak), hogy az új, mobiltelefonokra kifejlesztett hangrendszer reklámozására készítsenek közösen valami ütőset. Hát ez sikerült. Beardyman beleadott mindent, több műfajból is csemegézett; egy kicsi jazz, [...]
2010. 07. 22. 08:25
Dr. Klaus Martens légbetétes lábbelije 1960-ban indult világhódító körútjára. Bár a doki német, és korábban már gyártották a bakancsokat Németországban az 1940-es évek végétől, mégis egy angol úriember Mr. Griggs vezette be a külföldi piacokra azzal, hogy elkezdte Angliában gyártani. Ekkor kapta végleges, Dr. Martens nevét is. A hetvenes évek hozták el az igazi népszerűséget [...]
2010. 07. 22. 08:24
Hihetetlen, hogy mennyire vakmerő volt a német dublőr, aki több mint negyvenszer került kórházba, sőt egy mutatványa során a gerincét is eltörte. Kezdetben ács és kőműves volt, de a cirkusz világa hamar magával ragadta. Artistaként több évig dolgozott, majd az ötvenes években már a filmstúdiók alkalmazták, mint kaszkadőrt. 50 filmben játszott, egyebek között olyan híres [...]
2010. 07. 21. 08:30
De leginkább úgy néz ki mint egy lovas kocsi, amely elől kifogták a lovakat. Az amerikai Tom Wilson által tervezett és műhelyében létrehozott négykerekűhöz mindenképpen négy ember masszív izomereje kell. Hatalmas kerekekkel rendelkező szerkezeten hagyományos láncmeghajtással továbbítják a forgó mozgást. Hosszúsága 3,5 méter, szélessége 2 méter, magassága (az ülések háttámlájánál) több mint 2,5 méter. Össztömege [...]
2010. 07. 21. 08:25
Nagy divatja lett ismert gyártók termékeit ronccsá lőni. Viszonylag nagy nézettséget produkál rövid időn belül a “fantasztikus” ötlet kiagyalójának és rendszerint nem az eredeti műszaki újdonságot teszik tönkre, hanem annak működésképtelen, filléres másolatát. De mi van akkor, ha maga a cég megbízásából nyitnak tüzet és lövik szét a termékét? Így tett a DieHard akkumulátorok gyártója; [...]
2010. 07. 20. 07:57
A srácok az Egyesült Államokban számtalan műsorban és sportcsatornán felbukkantak már, illetve még reklámhoz is adták arcukat. Elképesztő távolságokról képesek a kosárba hajigálni, és ami ennél is szebb, gyakran még úgy is, hogy nem is látják rendesen a palánkot. De dobnak bicikliről, gördeszkáról, autóról, talicskából, baseballütő segítségével, sőt lapáttal is. Időnként a lecserélik a labdát [...]
2010. 07. 19. 07:24
Olvasói sztorik