Light

Kirúgta a Disney a nemi erőszakkal s pedofíliával viccelődő sztárrendezőt

Aki mellesleg a minap orbánozott egyet. Más veszi át A galaxis őrzői sorozatot.

Kirúgta James Gunnt, A galaxis őrzői sorozat rendezőjét a Disney, miután napvilágra kerültek olyan régi Twitter-bejegyzései, melyekben a férfi pedofíliával és a nemi erőszakkal viccelődött.

A James Twitter-folyamából előkerült durva állítások védhetetlenek és összeegyeztethetetlenek a stúdió értékeivel, ezért megszakítottuk vele az üzleti kapcsolatot.

Ezt közölte Alan Horn, a Disney stúdió elnöke.

Gunn írta és rendezte A galaxis őrzői-filmeket. Az első két rész több mint 1,5 milliárd dollár jegybevételt hozott világszerte.

Gunn elfogadta a döntést és közleményben kért bocsánatot a 2008 és 2011 között született bejegyzésekért:

Majd egy évtizedes szavaim akkoriban abszolút megbukott és szerencsétlen erőfeszítések voltak arra, hogy provokáljak. Már sok éve megbántam őket, nemcsak azért, mert ostobák és rendkívül érzéketlenek voltak, és egyáltalán nem voltak viccesek vagy provokatívak, ahogy azt reméltem, hanem azért is, mert nem tükrözik azt az embert, aki ma és már egy jó ideje vagyok.

Gunn régi Twitter-bejegyzéseit amúgy a Daily Caller nevű konzervatív hírportál ásta elő és hozta nyilvánosságra.

A Disney nem közölte, ki veszi át a film rendezését, és az sem világos, hogy Gunn meddig jutott a forgatókönyvben, illetve hogy új forgatókönyvírót is szerződtet-e a filmstúdió. A Marvel stúdió egyelőre még nem jelentette be, hogy mikor kerül a mozikba a film, bár korábban Gunn 2020-as bemutatóról beszélt.

Pedo, erőszak és még orbánozik is

Gunn meglehetősen aktív a Twitteren. Februárban megosztotta meg a New York Times újságírója, Patrick Kingsley cikkét, mely részletesen bemutatja, hogyan vált Orbán Viktor nyolcéves kormányzása alatt Magyarország „szoft-autokráciává, amely a haveri kapitalizmust és a szélsőjobbos retorikát kombinálja az egypárti politikai kultúrával”.

Gunn az alábbi kommenttel tette közzé a dolgozatot:

Orbán megölte a demokráciát Magyarországon, rövid idő leforgása alatt, és PONTOSAN azt tette, amit Trump is csinál most: rájátszott a bevándorlással kapcsolatos félelmekre, kétségbe vonta a mainstream sajtó hitelességét, ellenőrzése alá vonta az igazságszolgáltatást, és átrajzolta a választói körzeteket.

Gunn eztán Trump bűneit vette sorra, majd felhívott mindenkit arra, hogy küzdjön ellene a saját eszközeivel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik