Light

Királyi szellemet fotózott egy nő a Towerben

A 40 éves Mary Ryan egészen addig nem vette észre, hogy a kísérteties jelenséget a felvételen míg a londoni látványosságban tett látogatása után haza nem ért. Most azonban már meg van győződve róla, hogy a fényképen kirajzolódó gyermeki arc V. Edwardé, akit utolsó napjait a fotózás helyszínén töltötte – írja a Daily Star.

szellem

A gyermekkirály, akit sohasem koronáztak meg, és fivére, Richárd 1483-ban tűnt el a Towerből. Ezután soha többé nem látták őket. A történészek nagybátyjukat III. Richárdot tartják felelősnek a halálukért, bár soha nem tudták rá bizonyítani az incidenst.

Akárhogy is, Mary biztos benne, hogy a tragikus sorsú fiú arca látható a képen. A kétgyermekes anya lányaival és élettársával látogatta meg a Towert, a kép a Fehér Toronyban készült két éve. Azóta próbálnak magyarázatot találni a kiborító tüneményre, de képtelenek. A nő bevallása szerint senki sem tartózkodott a szobában rajtuk kívül, egyértelműen paranormális jelenségre gyanakszik.

A Tower Fehér Tornya az épület legidősebb szárnya. Természetesen sokan gondolják azt, hogy kísértetjárta helyről van szó. A pincéjében állítólag többeket meg is kínoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik