Light

Depresszióba esett orrműtétje után

Ennek következtében kudarcot vallott a munkájában és a magánéletében is.

A 40 éves Vanessa Brooks hat éve feküdt kés alá, annak reményében, hogy végre új orra lehet ahelyett, amivel nem sikerült megbarátkoznia. De a végeredmény talán még rosszabb lett, mint az eredeti állapot.

Orrműtétje miatt veszítette el állását és barátait
Brooks eredeti orra

Azt mondta, a plasztikai műtét után úgy festett orra, mint egy „visszataszító csőr”, és ez annyira megviselte, hogy otthonát sem nagyon volt hajlandó elhagyni. Később remélte, hogy a további műtétek helyreállítják a károkat, de az orra egyre csak rosszabbul és rosszabbul nézett ki. Az asszony teljesen megszállottja lett szétszabdalt orrának, depressziója és mániája miatt férje elhagyta, és még állását is elveszítette.

orrm
Az elrontott műtétek eredménye és Brooks végleges orra

2015-ben aztán végre 50 000 font kompenzációt kapott az elrontott műtétekért cserébe. Az összegből végre megcsináltathatta orrát egy másik klinikán, ezúttal pedig a végeredménnyel is elégedett. Igaz, azt is kijelentette, most már azt kívánja, bár megbarátkozott volna eredeti orrával és sose feküdt volna kés alá.

Forrás: Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik