Épp azon a napon, amikor visszakaptuk a vasárnapi vásárlást, tavaszi takarítás közben került a kezembe a 70 éves német BAUR magazin ünnepi katalógusa. Rögtön bele is lapoztam és csak nagyon nehezen tudtam letenni. Miközben néztem a néha borzalmas szabású és mintázatú ruhákat, és a régi számítógépeket, eszembe jutott, hogy ma már milyen értelmezhetetlen dolog a katalógus formátum.
Európában és a rendszerváltás utáni Magyarországon egyáltalán nem csoda, hogy néha előkerül egy-egy tökéletes állapotban lévő német vagy osztrák katalógus, hiszen anno valósággal őrizték ezeket a vaskos gyűjteményeket, amelyek teles tele voltak vágyaink tárgyaival. Persze 20 év alatt rengeteg minden változott. A legelavultabb szekció természetesen a technikai eszközöké, de a ruhák és cipők sem panaszkodhatnak. Szinte minden modell úgy néz ki, mint egy szombat esti triplacsavaros iróniatársaság, csak a szakáll és az egyen haj nem stimmel.
A katalógus legnagyobb erőssége a hangulata, mivel a képeket nézegetve szinte magunk előtt látjuk azokat is, akik méregették a szúrós pulóvereket, álmodoztak a több ezer márkás notebookról, és vágyakoztak az otthoni szolárium után. Apropó vágyakozás. Az egyik szembeötlő különbség a mai és az akkori reklámanyagok között, hogy míg manapság már csak véletlen lehet elcsípni egy-egy mellbimbót, vagy kivillanó feneket, addig a kilencvenes években szinte kötelező volt villantani.
A vaskosan körvonalazódó péniszek és a hegyes mellbimbók erdejében valósággal bordélyházban érezheti magát az ember, az élményt pedig pont az teszi szürreálissá, amikor néha feltűnik egy bumfordi cipő vagy egy műanyag játékszintetizátor. Én végiglapoztam, majd nagy önuralom árán összegyűjtöttem a legerotikusabb, legtapadósabb pillanatokat, a cucc az elején még csak bemelegít, de a végén már alig bírsz parancsolni magadnak.