Hogy fognak telni idén az ünnepek?
Az ünnepeket már nagyon várom, remélem, sikerül hazautaznom, és legalább egy-két napot a családommal tölthetek. Idén más lesz minden, mert most remélhetőleg a két otthonom között telik az év vége. Természetesen pihenni szeretnék egy picit, de lesz az ünnepek alatt munka is. Imádom a Karácsony hangulatát, a karácsonyfa-díszítést, sütést, az ajándékok beszerzését, csomagolását, azt a sürgést-forgást, ami ezzel jár. És persze utána az este nyugalmát, a közös vacsorát, az ajándék-bontást és a családi beszélgetéseket, tévézést.
Vállaltál munkát erre az időszakra?
Igen, lesz munka a karácsonyi és a szilveszteri időszakra is. December 24-én és 25-én biztosan otthon leszek, pihenéssel, a családommal töltöm, de Karácsony másnapján, azaz 26-án már vannak fellépéseim, és Szilveszter napját is munkával töltöm, három helyen is énekelek, ami természetesen nagyon nagy öröm számomra.
Miért szereted a karácsonyt?
Szeretem a fenyőfa-illatot, a hangulatot, valahogyan ilyenkor mindenki kedvesebb a másikhoz. Amikor kicsi voltam, izgatottan vártam a Karácsonyt, az ajándékok, a játékok és a mézeskalács-sütés miatt, most pedig azért, hogy együtt legyen a család. Amikor kicsi voltam, levélben megírtam a Jézuskának, mit szeretnék kapni, úgyhogy ez majdnem mindig teljesült is. Nagyon szeretek ajándékot kapni, de még jobban adni.
A Srámek családnak vannak saját karácsonyi hagyományai?
Karácsony napján a vacsora az első étel, amit fogyasztunk, hagyományosan tejes lencselevest aszalt szilvával, utána jön a rántott hal majonézes krumpli-salátával. Délelőtt pedig az egész család közösen felállítja és feldíszíti a karácsonyfát. Nálunk a hangulat mindig nagyon jó, sokat nevetünk. Általában gyermekkori videókat szokunk nézni és hát ez mindig jókedvre derít minket, vicces. Ami még szintén vicces, hogy minden évben, amit már egész kiskorom óta kapok az öcsémmel együtt, az két pár zokni, anélkül nálunk nincs Karácsony.