Light

Hőhullám: a gyerekek vízfogyasztása most még fontosabb

Hőség (Array)
Hőség (Array)

A hőség a gyerekek és az idősek szervezetét különösen megviseli, így rájuk jobban oda kell figyelni.

A most hétvégén várható 30 fok feletti hőmérséklet nem csupán a felnőtteket, hanem a gyerekeket és az időseket is megviseli. Egészségünk megőrzésének egyik kritikus pontja ebben az időszakban a vízfogyasztás – hívja fel a figyelme a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

A gyerekek 70 százaléka nem iszik eleget

„A gyermekek kellő mennyiségű és rendszerességű folyadékbevitele a felnőttekénél is fontosabb, hiszen testtömeg kilogrammonként több folyadékra van szükségük, mint a felnőtteknek; veséjük még fejlődésben van; illetve hajlamosak annyira belemerülni a játékba, hogy egyszerűen elfelejtenek inni” – figyelmeztet Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Egy tavalyi, Budapestre és Kecskemétre kiterjedő reprezentatív táplálék beviteli kutatás alapján a 7 és 10 év közötti gyermekek egynegyede az ajánlott – Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság vízbeviteli irányértékei alapján – vízmennyiség 70 százalékát sem fogyasztja el, így kritikusan alacsony vízfogyasztónak tekinthető, de kisebb mértékben a 4 és 6 év közöttiek is érintettek.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetség tanácsokat is ad, hogyan lehet rábírni a gyerekeket, hogy rendszeresen igyanak napközben.

 
Fotó: MTI / Balogh Zoltán 

Meséljünk az ő nyelvükön arról, miért fontos eleget inni: jobban és könnyebben teljesítenek, nem lesznek olyan fáradtak és összességében „egészségesebbek lesznek”.

A változatosság a gyermekek lelkét is gyönyörködteti. Az ivóvíz és jó minőségű ásványvíz a legjobb folyadékforrás, de facsarhatunk bele gyümölcslevet, citromot, és adhatjuk színes poharakban, hogy még szívesebben fogadják el.

Készítsünk velük közösen frissítőt, az ő ízlésük szerint válogassuk össze a friss gyümölcsöket, amelyekkel a poharunkat vagy a limonádés kancsót díszítjük.

Kínáljuk őket minden nap gyümölccsel, gondoskodjunk arról, hogy naponta 1-1 pohár tejet, joghurtot, egyéb tejterméket valamint friss zöldségfélét is tartalmazzon étrendjük, így ételek formájában is elegendő folyadékhoz jutnak.

Járjunk jó példával elöl, és magunk is óránként igyunk meg egy pohár vizet, a gyermekeket is megkínálva.

Az idősek kevesebb folyadékot képesek magtartani

„Az idősek – a gyermekekhez hasonlóan – kifejezetten veszélyeztetettek a dehidratáció szempontjából, melynek okai életkorukból adódik. Szomjúságérzetük, illetve a veséjük folyadékmegtartó képessége csökken, az étvágyuk, így a változatos étrendből adódó vízbevitelük kisebb, valamint memóriájuk is romlik, így gyakran megfeledkeznek az ivásról. Ebből adódóan fontos, hogy minden érintett – család, gondozó, szakmai szervezetek – segítse az időseket abban, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékot fogyasszanak nap mint nap” – hangsúlyozza közleményében Kubányi Jolán.

Az elnök kiemeli, hogy a felnőttek napi ajánlott folyadékmennyisége az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ajánlása alapján közepes hőmérsékletnél és mérsékelt fizikai aktivitásnál egy felnőtt nőnek 2 liter, a férfiaknak 2,5 liter, míg a 4-13 éves gyermekeknek 1,6-2,1 liter életkoruktól függően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik