Light

Akkorát hazudott az újságíró, hogy rögtön sztár lett belőle

A szereplők számához hozzáadott tizenötöt, és kifelejtett néhány, egyébként rendkívül fontos részletet. Viszont lett egy cikksorozata és egy könyve, meg folyamatosan szerepel az amerikai fegyverpárti rendezvényeken.

Korábban a témában:

Emily Miller egy amerikai tévés újságíró (egészen pontosan a Fox-érdekeltségbe tartozó WTTG-TV vezető oknyomozó riportere), aki egy ideje komolyan kampányol azért, hogy mindenkinek lehessen otthon fegyvere. Csakhogy a Washington Post szerint teszi mindezt egy elképesztő hazugsággal: azt állítja, éjnek idején egyszer arra ébredt, hogy férfi van a házában, és követte az utcára, ahol tizenöt drogossal kellett szembenéznie. Akkor azt kívánta, bárcsak lett volna valami mordálya az éjjeliszekrényen. A Post szerint a 2010-ben, újévkor játszódó történetet egészen máshogy jelentette a rendőrségen.

Akkoriban úgy idézte fel az eseményeket: délután negyed négykor elment kutyát sétáltatni, tíz perccel később pedig arra ért haza, hogy valaki éppen elhagyja a kertjét. Megkérdezte, hogy mit csinál ott, mire az illető közölte: „tűzifát szállítok”. Miller bement a házába, de úgy érezte, valami nincs rendjén, úgyhogy a biztonság kedvéért kiment, hogy lefotózza a gyanúsított járművét. Az illető (nem írják, férfi, vagy nő) erre a kezébe nyomott egy névjegyet, amelyen rajta volt, hogy tényleg fahordással foglalkozik.

A feljelentésben az is szerepel, még aznap este hivatalos értesítést kapott, hogy gyanús tranzakciókat bonyolítottak a hitelkártyájával – ekkor ellenőrizte a tárcáját, és kiderült, hogy nincs meg a kártya, és ötven dollárja is hiányzik. A kártyával viszont már lehetett kezdeni valamit; kiderült, hogy a tolvaj elment egy Devil Line nevű tetoválószalonba, és ott egy koponyát varratott magára. Az ügyet már majdnem meg is oldották, csak ezek után Millert hiába keresték a rendőrök, sosem reagált a hívásaikra, úgyhogy az ügy valahol elsikkadt a semmiben. Persze a riporter ragaszkodik a saját verziójához.

A két történet között elég komoly különbségek vannak, és nemcsak a napszakról van szó. Viszont Millernek bejött a felturbózott rémtörténet, egy csomó szereplést (főleg fegyverpárti csoportok nyilvános rendezvényeit) hozott neki, és még könyvet is írt arról, hogyan szerzi be első fegyverét. Ehhez persze kellett az is, hogy szinte minden alkalommal új elemekkel gazdagítsa a sztorit: volt, amikor az éjjeli betörőt rabláson érte, máskor a faszállító ember medencetisztító volt. Az egyik változatban követte a sarkon túl, ahol rossz külsejű egyének várakoztak a kocsijaik mellett. Le akarta fotózni a rendszámtáblájukat, ám ekkor egy bevérzett szemű ember kiugrott elé, és rákiabált, hogy mit csinál, ő pedig megijedt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.