Light

“Más embernek állítottak be” – Megszólalt a Rising Starból elküldött Gigi

A TV2 tehetségkutatójának első válogatója máris hatalmas indulatokat szült.

A tegnap esti Rising Star első énekeseként, és egyben első kiesőjeként bemutatott Kovács Gigi a Hír24-nek mesélte el sérelmeit. Emlékeznek, Gigi volt az akinek ismerőse éttermébe Feke Pál ebédelni jár, és aki a Vaya Con Dios slágerét énekelve a zsűrit is bevonta produkciójába, aztán pedig az ítészek túl soknak ítélték a látottakat.

 

“Azt csináltam, amit mondtak, mielőtt bementem. Azt mondták, szórakoztassam a zsűrit. Aztán a képernyőről már egyáltalán nem ez jött vissza; nem azért mentem be, hogy bohócot csináljak magamból” – mondta felindultan Gigi, aki sokszor lép fel közönség előtt, és úgy véli, több stílusban is megállja a helyét.

“Teljesen más embernek állítottak be, egy öntelt, nagyképű embernek. De én nem ez vagyok, én nem egy díva vagyok, én Gigi vagyok. Engem a közönség véleménye érdekelt volna, a ledfal előtt szerettem volna énekelni és megmutatni a hangomat. Ha a zsűri véleményére lettem volna kíváncsi, akkor másik tehetségkutatóba jelentkezem” – mondta el az amatőr énekesnő, aki azt különösen sérelmezi, hogy miután őt kitessékelték a piros ajtón, Pásztor Anna odasúgta Feke Pálnak, hogy megnézheti ezután, milyen ételt kap a megszokott éttermében.

“Ezután is nyugodtan is bejárhat, semmi nem lesz az ételében, sőt jó étvágyat fogok kívánni hozzá” – mondta el a megsértett Gigi.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik