A siket modell, Weisz Fanni, aki az MTVA műsorvezetőjeként debütál hamarosan, most ismét egy hasonló feladatra kértek fel. Iszak Eszterrel lesznek egy divatbemutató háziasszonyai, a közös munka előkészületei során pedig hamar összebarátkoztak.
Dobrády Ákos menyasszonya elmesélte, hogy mi mindent tanult Fannitól és azt is elárulta, hogy fiatalabb korában már próbálkozott azzal, hogy elsajátítsa a jelnyelvet, ám egyedül nem sokra jutott.
“Ma nagyon sokat megtudtam, például azt, hogy a jelnyelvben mindenkit egy rá jellemző mozdulattal jelölnek. Fanni szerint engem egy kezemben tartott mikrofon jellemez a legjobban. Megtanultam néhány alapvető kifejezést is, például bemutatkozni, egy kávét kérni és megköszönni. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam elmélyíteni a tudásom” – mondta Eszti.
Fotó: Németh Dániel / MOM Park
Fanni örül annak, hogy a jelnyelv egyre több embert foglalkoztat és az is kiderült, hogy néhány hódolója csak azért megtanult néhány dolgot, hogy randevúra hívhassa.
“Nagyon örülök neki, hogy hozzá hasonlóan, egyre többen érdeklődnek a jelnyelv iránt, és annak is, hogy az ilyen rendezvények által még több embert tudunk megszólítani. Tőlem is gyakran kérdezgetik, hogy hol lehet megtanulni jelelni, de olyan is előfordul, hogy valaki magától sajátít el néhány kifejezést és videó üzenetet küld nekem. Sőt már többször próbáltak így randira is hívni.”