Light

Meghalt Kovács Erzsi férje

A Németországban élő Kékesi János csupán néhány hónappal élte túl az énekesnőt, akivel hivatalosan az utolsó pillanatig is házasok voltak.

Annak idején nagy port kavart, hogy Kovács Erzsi a nála 15 évvel fiatalabb zongoristát, Kékesi Jánost választotta harmadik férjének, kapcsolatuk azonban kiállta az idő próbáját. 14 évig éltek odakint, amíg a táncdalénekesnő végleg haza nem költözött Magyarországra. A billentyűs ezután új társat talált, ám Erzsivel a barátságuk és a házasságuk az utolsó pillanatig megmaradt. Ezért is lehetett, hogy az énekesnő férjéhez fordult segítségért élete utolsó hónapjaiban. Azt szerette volna, ha Kékesi elintézi közös mátyásföldi házuk sorsát, hiszen Erzsi változtatni akart végrendeletén.

Terry Black éppen most utazott volna ki a 72 éves zenészhez látogatóba, de a nagybeteg férfi német párja pénteken értesítette az örökségéért harcoló Terryt a rossz hírről.

“Nem tudom, Janinak sikerült-e valamit intéznie. Pénteken hívott fel telefonon János német élettársa, közölni Kékesi halálhírét. Tudtam, hogy évek óta súlyos beteg, nem nagyon mozdul ki a településről sem. Két hete váratlanul agyvérzést kapott, kórházba került, és lebénult. Két nappal a találkozásunk előtt meghalt” – mesélte Terry Black a Blikknek.

Fotó: Kummer János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik