Szórakozás

Megszólalt Kovács Erzsi megvádolt ápolója

Néhány hete indult nyomozás az áprilisban elhunyt énekesnő halálának ügyében. A gondatlan ápolással megvádolt férfi most megszólalt.

Kovács Erzsi közeli barátja, Terry Black azután, hogy megtámadta a táncdalénekesnő végrendeletét, halála körülményeinek felderítése ügyében is szót emelt. A transzvesztita művész ugyanis azt állította, hogy az énekesnőt ápoló férfi elidegenítette Erzsit a barátaitól, nem adta be neki a gyógyszereit és indokolatlanul morfiumozta a tüdőrákkal küzdő művészt.

 Fotó: MTI

A Blikk megtalálta azt a férfit, aki a 85 éves énekesnőt saját bevallása szerint csak szeretetből és tiszteletből ápolta, hiszen ilyen irányú szakmai végzettsége nincs. A neve elhallgatását kérő ápoló tagadta az ellene felhozott vádakat és elárulta, jogi lépéseket is tesz az ügyben, rágalmazás miatt.

“Tudom, hogy nyomoznak, az én lelkiismeretem azonban tiszta, hamarosan lezárják az eljárást, azután kész vagyok mindenről beszélni, hiszen Erzsike bizalmasa és barátja voltam. Addig nem kívánok nyilatkozni az ügyről, Kovács Erzsit gyászolom én is” – mondta a férfi, aki azt is hozzátette, Kovács Erzsinek mindössze három őszinte barátja volt, és ő volt az egyik ezek közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik