Light

Völgyi Zsuzsi esett ki a Sztárban sztár első adásából

Elrajtolt a TV2 showműsorának második évada. Megvan az első kieső is, jövő héten már csak 11 versenyző lesz látható a színpadon.

Korábban a témában:

Konkurens csatornától átigazolt sztárokkal, új műsorvezetővel, részben megújult zsűrivel, no és persze vadiúj versenyzőkkel indította a szezont a TV2.

A látványos nyitány, Tilla bevezetője, a versenyzők és a zsűri bemutatása után már színpadra is penderült a Cee Lo Greennek maszkírozott Tóth Vera. Velünk ugyan annyira nem hitette el, hogy ő egy fekete férfi énekes, ellenben a zsűri odavolt a produkciótól.

Koós Rékáért viszont mi voltunk oda, aki annyira hiteles Vincze Lilla volt, hogy még a Keleti Boszorkányra hajazó orrot is elnézzük neki. Tök jó volt, tényleg.

 

Nagy Sándor, mint Janicsák István. Hátizé, ezt talán annyira nem is firtatnánk. Hevesi Tamás viszont hangilag meglepően meggyőző Louis Armstrong volt, a külseje mondjuk elég vicceskére sikeredett. Viszont a jegygyűrűjét nem vette le!

Keresztes Ildikó Madonnaként bennünket annyira nem győzött meg, ezen még a combvillantás, és a szexi(nek szánt) vonaglás sem segített. Liptai Claudia szerint (aki egyébként szokás szerint ma is nagyon csinos volt) Idikó Marlene Dietrichre hasonlít Madonnaként. Enyhe képzavar, menjünk is tovább.

Sipos Peti Deák Bill Gyula dalával bicegett színpadra. A jelmezt erősebbnek ítéltük a hangnál, és nagyon egyértelműen látszott a sokéves rutin is az Irigy Hónaljmirigy énekesén. Anna and the Kartell, foglalhatnánk össze a következő produkciót. Pásztor Anna ugyanis jóbarátja, Ganxsta Zolee bőrébe bújt, aki a színpadon sem hagyta magára az énekesnőt. Meglepetésekkel teli előadás, elégedett zsűri.

Vastag Tominak furamód a lihegőből egykori mentora drukkolt, és bár most vetélytársként állnak egymással szemben, Ildikó szeméből mégis aggodalmat véltünk kiolvasni. Volt is miért, mert az ifjabb Vastag John Lennonként nemigen győzte meg az ítészeket, hiába ültettek még egy Yoko Ono-t is mellé.

Kökény Attila Conchita Wurstként megrengette a stúdiót, a zsűri is őt értékelte az est legjobbjának. Mutatjuk.

Dukai Regina még mellszőrrel is igen felejthető volt Jon Bon Joviként, viszont Völgyi Zsuzsi Samantha Foxként igencsak felforrósította a hangulatot. Utolsóként Pál Dénes alias ByeAlex lépett színpadra, akit a zsűri eléggé lepontozott, pedig szerintünk nagyon jól eltalálta az egyébként valóban nem túl bonyolult karaktert.

A szokásos izgalmak után végül megtudhattuk, a zsűri és a nézők együttes szavazata alapján az első adásból – meglepő módon – Völgyi Zsuzsinak kellett távoznia.

Jövő hétre is érdekes átváltozásokat ígérnek a műsor készítői; Zoltán Erika, Kóbor János, Pink, Katona Klári,  hogy csak párat említsünk azok közül, akiknek bőrébe bújik majd a még versenyben lévő 11 énekes.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73901055, Az AurÛra kˆzˆssÈgi tÈr egy ˆnkorm·nyzÛ kult˙rkˆzˆssÈgi kˆzpont a Kisfaludy-fÈle egykori folyÛiratrÛl elnevezett utc·ban, Budapesten, a II. J·nos P·l p·pa tÈr kˆzvetlen kˆzelÈben, az AurÛra utc·ban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.