Light

Bálint Antónia: Nem akarok beleszólni a nagypolitikába

Az egykori szépségkirálynő képviselőjelöltsége nagy visszhangot keltett, és azonnal előkerültek meztelen fotói. Toncsi azonban egyáltalán nem bánja múltját.

Ahogy azt tegnap megírtuk, Bálint Antónia elindul az őszi önkormányzati választásokon a 13. kerületi Angyalföld színeiben. A modell elmondta, hogy ő elsősorban a helyiek érdekeit szeretné képviselni, a politikába nem kíván belefolyni.

“Az embereknek akartam segíteni, de nem akartam politizálni soha. Igazából a nagypolitikában most sem kívánok részt venni, és nem akarok beleszólni abba, ahogy a férfiak hadakoznak ott fent. Nekem a körzetem a lényeg” – kezdte a Mokka stúdiójában Antónia, aki szerint egyáltalán nem gond, hogy korábban a nyuszis magazinban is ledobta a ruháit.

“Bár minden politikusnak csak ennyi folt lenne a múltjában, a jelenében és a jövőjében, mint az enyémben. Mondjuk Gyurcsány Ferencet nem nézném meg ruha nélkül. Természetesen tudtam, hogy ez lesz, de nem akarom megtagadni se magam, se a múltam.”

Az interjú során az esélylatolgatás sem maradhatott el. Toncsi próbálta nagy komolyan felvázolni elképzeléseit és azt, hogy szeretne közelebb kerülni az emberekhez, de közbe-közbe muszáj volt felsikoltva megállapítania, hogy milyen jól nézett ki a régi, róla készült felvételeken…

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.