Light

Érett nőre cserélte a fiatal lányokat Benkő Dániel

Ifjú rajongói ugyan már nem szaladgálnak körülötte, Benkőnek még sincs ideje szomorkodni. A lantművészből lett realityszereplő életében újra felbukkant egykori feleségjelöltje.

Horváth Editet évekkel ezelőtt, a Benkő feleséget keres című műsorban imerhette meg a közönség, és válhatott így az ország “szexnagyijává”. Akkor az utolsó körben mégis mást választott Benkő Dániel, de a szőke asszony most ismét felbukkant a lantművész mindennapjaiban.

“Eltelt öt év az utolsó találkozásunk óta, de Dániel külsőleg nem változott semmit, csak kicsit több ősz hajszála lett. Amúgy ugyanaz a vidám, intelligens, jó humorú férfi, akit tisztelek. Én is az a visszafogott hölgy vagyok, akivel Dániel úriember módjára viselkedik. Szeretném, ha megmutathatnám neki és a nézőknek, hogy milyen vagyok valójában, hiszen ettől édes az élet” – mondta el Edit asszony a Bors munkatársának.

“Edit asszony azt a gondolatot és reményt testesíti meg, hogy egy nőnek nincs kora, pompás tud lenni éle­te bármely szakaszában. Most nagy elánnal dolgozom azon, hogy ne csak a nők, hanem minden férfi számára különleges minőségű asszonnyá magasztosítsam. Magyarországon egyetlen figura létezik, aki alkalmas erre a feladatra: én. Edit csodás nő már így is, de férfiszemmel van mit formálni rajta, mert igazából a nő mindig a férfi szemét tekinti tükörnek” – vélekedett az újraélesztett kapcsolatról Benkő Dániel.


Fotó: Nagy Fatál Konyhája

Ajánlott videó

Olvasói sztorik