Light

Antal Timi: Nem vagyok egy szende kislány

Az X-Faktor felfedezettje megvált jókislányos imázsától, amit készülő videoklipjében be is bizonyít. Az énekesnő a forgatáson ledobta ruháit.

Korábban a témában:

Antal Timi az RTL Klub tehetségkutatójában még egy szolid fiatal lánynak tűnt, mostanra viszont rátalált önmagára. Az elmúlt hónapokban külsején is változtatott, haját extrém vörösre festette, most pedig első saját videoklipjében bizonyítja bevállalósságát.

“A Ne várj című dalomhoz forgattunk a napokban, amiben kicsit többet mutatok meg magamból, és örülök, hogy egy új oldalamat is megismerheti a közönség. Én egyáltalán nem vagyok az a visszafogott, szende kislány, és ez most jól látszik majd, ez a fotó is a forgatáson készült, amin például egy habfürdős kádból mászok ki. A szám egyébként arról szól, hogy nem szabad várni, élni kell a lehetőségekkel, boldogan, szabadon, bulizva kell élni az életet” – árulta el a Blikknek Timi, aki már egy éve boldog párja mellett.

A 21 éves énekesnő komolyan tervez menedzser szerelmével, akivel már a házasságról és a családalapításról is beszéltek. Timi három gyerekre vágyik és fiatalon szeretne édesanya lenni, ezért 25 éves koráig mindenképp szülni akar, addig pedig élvezi az életet.


Fotó: Facebook / Marosi Péter

Címkék: x-faktorantal timi

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.