Light

Soma dühösen támadja Az Ének Iskoláját

A Mamagésa a Facebookon rohant ki a TV2 műsora ellen. Hazugnak és veszélyesnek nevezte a gyermek-tehetségkutatót, majd írása végén az egész kereskedelmi médiának beszólt.

Ahogy már írtunk róla, Somának nagyon nem jött be az Ének Iskolája. Azt rögtön a bejegyzés elején elárulta, hogy ebben az évben először kapcsolta be a tévéjét – ami azért is furcsa, mert az Édes életben az év első részében még szerepelt. Mindenesetre saját bevallása szerint is csupán tíz percet nézett a műsorból, de ez is felháborította.

„Döbbenten tapasztaltam, hogy Hajós Andrást kivéve mindenki megállás nélkül áradozott a gyerekekről, a gyerekeknek. Megállás nélkül dicsérték, sőt esetenként túldicsérték őket (akik között persze volt valóban jó produkció is), de az egészben volt valami túlzó bájolgás, amit nagyon ártalmasnak tartok” – írja Soma.

Hogy hogyan reagáltak Az Ének Iskolájának tanárai a vádakra, kiderül a Best magazin legfrissebb számából.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik