Light

Horgászokra támadt a hal

A 160 kilós ragadozó igencsak meglepte az őt kifogni akaró sporthorgászokat.

Nem sokon múlt, hogy a dominikai partok közelében horogra akadt kék nyársorrúnak meglett a bosszúja. A leggyorsabb ragadozóhalak közé tartozó kék marlin ugyanis a fárasztás közben egyszer csak a Marlin Darlin nevű horgászhajó felé fordult, majd egy hirtelen mozdulattal a fedélzetre vetette magát, a horgászok közé. Centiken és a horgászok jó reflexein múlt, hogy egyiküket sem nyársalta fel.

A felvételt a hajó tulajdonosa, az amerikai Bobby Jackson készítette. A férfi a BayNews9-nak elmondta: nagyon szerencsések voltak a horgászok, hogy egyikük sem sebesült meg a hal támadásában. Jackson elmondása szerint a fedélzetre csapódó hal „egy szép lyukat” hagyott a tíkfaborításban, amelyen egyméteres repedés keletkezett. „Át is mehetett volna valakin” – tette hozzá.

A sporthorgászok azt tervezték, hogy a fedélzetre ugrott halat visszaengedik a tengerbe, ahogy minden kifogott marlinnal szokták. Jackson elmondása szerint azonban a hal halálos sérüléseket szenvedett a becsapódáskor, ezért inkább helyi halászoknak adták át, amely a becslések szerint ötven embernek nyújt táplálékot – írta a BayNews9.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.