Nagyvilág

Négyméteres halszörny került elő a tengerből

A tengerparton bukkantak rá a titokzatos lényre, amely szörnyen bűzlőtt. A bizarr állattetem láttán még szakértők is csóválják a fejüket

Bizarr szörnyet vetett partra a tenger Spanyolországban. A 4 méter hosszú, rejtélyes lényre – amelynek még szarvai is vannak – egy arrafelé sétáló nő bukkant a villaricosi Luis Siret tengerparton. A helyiek körében már megindult a szóbeszéd, hogy valójában egy, eddig ismeretlen, mitikus tengeri szörnyről lehet szó, amely csak most került elő a mélyből. Ám a feltételezéseik között a Loch Ness-i szörny rokona, dinoszaurusz, valamint evezőhal is – amelyet a tengerészlegendák tengeri kígyóként emlegetnek – szerepel.

Forrás: Facebook Ideal.es/News.com.au

Ráadásul még a szakértők is gondolkodóba estek a bizarr lény láttán, ám igyekeznek beazonosítani.  „Nehéz kideríteni, hogy mi is lehet, mivel már túlságosan bomlásnak indult” – mondta Paco Toledano, a Promar nevű, tenger élővilágának védelmére létrehozott program szóvivője. A társaság több tengerbiológus szakembernek is elküldte a rendelkezésre álló információkat a titokzatos leletről, hátha sikerül beazonosítani a lényt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik